• 0 ℃ / 0 ℃

Szlovén külügyminiszter: amennyiben Ausztria lezárja határait, Ljubljana is megteszi

Egyelőre nem lehet arra következtetni, hogy Németország nem fogad több bevándorlót, de Szlovéniának le kell zárnia határait a migránsok előtt, ha azt a szomszédos Ausztria is megteszi - mondta Karl Erjavec szlovén külügyminiszter szerdán a ljubljanai törvényhozás külügyi bizottságának ülésén.

"Amennyiben Ausztria megerősíti határvédelmét a menekültválság miatt, és Magyarország teljesen lezárja zöldhatárát a migránsok előtt, akkor Szlovéniának ugyanolyan intézkedéseket kell bevezetnie, mint Ausztriának, nem látok más megoldást" - mondta a külügyminiszter, aki hozzátette: ez az ő személyes véleménye, nem a kormány hivatalos álláspontja.

pd

Kijelentette: elképzelhetetlen az a helyzet Szlovéniában, mint amilyenbe Szerbia került, amikor 150 ezer illegális bevándorló jelent meg az országban.

A szlovén nemzetvédelmi tanács még kedden, Miro Cerar miniszterelnök által összehívott ülésén többek között arról döntött, hogy Ljubljana továbbra is készül egy második menekülthullám fogadására, amely miatt egy tranzitközpont is épült Sentiljen, az osztrák határ mellett.

A szlovén kormány közölte, amennyiben az országon keresztül a közeljövőben 4500-8000 migráns vonulna át naponta, humánusan fog eljárni velük szemben, de továbbra is betartja az uniós szabályokat. A kabinet amellett foglalt állást, hogy a migránsválságot hosszú távon azokban az országokban kell kezelni, ahonnét a menedékkérők jönnek.

Janez Jansa volt szlovén jobboldali miniszterelnök a VTV regionális csatornának szerdán úgy nyilatkozott: az első migránshullám - amely Szlovéniát is érintette szeptember végén - arra mutatott rá, hogy a kormány nem volt felkészülve a krízis kezelésére. Figyelmeztetett, hogy a Közel-Keletről és Afrikából tömegesen érkező bevándorlók "káoszt" fognak okozni Európában, amit az Európai Uniónak meg kell akadályoznia és közös álláspontot kell kialakítania a menekült- és a migránskérdést illetően.

Jansa arról is beszélt, hogy indokolatlannak tartja az Európában Orbán Viktor magyar miniszterelnököt ért bírálatokat. A szlovén politikus mindazonáltal megjegyezte, hogy "Magyarország egyes intézkedéseit a migránsok ügyében nem jól kommunikálta".

MTI

Hozzászólások


Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.


Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

http://ujhazak.com