Terrorszervezetnek nyilvánította a Hamászt egy egyiptomi bíróság

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti: Terrorcsoportnak nyilvánította a Hamász radikális palesztin szervezetet szombaton a sürgős ügyekben eljáró kairói különleges bíróság, tovább mélyítve ezzel a feszültséget Egyiptom és a szomszédos Gázai övezetet uraló iszlamisták között.hamaszA múlt hónap végén ugyanez a törvényszék a Hamász katonai szárnyaként működő Ezzeddín al-Kasszám Brigádokat helyezte terrorlistára. Kairó és a palesztin szervezet közti ellenséges viszony az iszlamista Mohamed Murszi egyiptomi elnök 2013-as elmozdítására vezethető vissza.

A Hamász a Murszi mögött álló mozgalom, a Muzulmán Testvériség palesztin ágaként jött létre az 1980-as évek végén, és ennek megfelelően az iszlamisták uralta egyiptomi kormány feltétlen támogatását élvezte. A Muzulmán Testvériséget fél évvel a Murszi-kabinet megbuktatása után ugyancsak terrorcsoportnak nyilvánították.

Egyiptomban a 2013-as hatalomváltás óta felerősödött a terrorcsoportok jelenléte, és Kairó egyebek mellett azzal vádolja a palesztin szervezetet, hogy a Gázával szomszédos Sínai-félszigeten tevékenykedő dzsihadistákat pénzeli. A Hamász a vádakat alaptalan rágalmaknak minősítette, és azokat határozottan visszautasította.

A szombati bírósági döntés indoklása megfelelt a szervezet katonai szárnya ellen hozott ítélet szövegének, amely szerint az "Egyiptom területén végrehajtott merényletek finanszírozása azt mutatja, hogy (a Hamász) eltért eredeti céljától, az izraeli megszállás elleni harctól".

Időközben a palesztin szervezet kiadott egy közleményt, amelyben az ítéletet "a történelem elleni puccsnak" minősítette. A Hamász szerint a határozat "sokkoló, veszélyes és egyenesen a palesztinokat és fegyveres ellenállásukat támadja".

Kérdéses, hogy a legújabb fejlemény miként érinti Egyiptomnak az izraeliek és a palesztinok közti tárgyalások során játszott, hagyományosan fontos közvetítői szerepét. Ugyancsak szombaton egy kairói büntetőtörvényszék megerősítette a Muzulmán Testvériség négy magas rangú tagja ellen decemberben hozott halálbüntetéseket, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a szervezet tizenöt tagját, köztük a legfelsőbb vezetőt, Mohamed Badíét és helyettesét, Hajrat es-Sátert.

Az eljárást azon véres összecsapások kapcsán indították, amelyek néhány nappal Murszi megbuktatása előtt, 2013. június 30-án történtek a testvériség kairói főhadiszállása előtt. A vádpontok között szerepelt egyebek között gyilkosság és emberölésre való buzdítás, amelynek következményeként tizenkét tüntető életét vesztette, és több mint kilencven megsebesült. Badíével szemben más perekben több életfogytiglani és egy halálos ítélet is született.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com