Újabb halálos kimenetelű hőlégballon baleset

A törökországi Kappadókiában két brazil turista meghalt, több mint húsz pedig megsebesült két hőlégballon ütközése következtében.

hőlégballonA hőlégballonos városnézések, illetve tájak megismerése egyre népszerűbb a turisták körében. Februárban Egyiptomban történt halálos kimenetelű hőlégballon baleset. Szintén turisták voltak az áldozatok, szám szerint 19-en, köztük egy magyar nő, amikor egy hőlégballon kigyulladt.

A kappadókiaia baleset során egy felszálló ballon kiszakadt és megütötte a másik ballon kosarát, amely a földre esett - így meséli egy szemtanú. A másik ballonban utazó szemtanú elbeszélése szerint szinte horrorisztikus látványban volt részük, amikor felnéztek és olyan volt, mintha a kosár egyenes az égből zuhanna le. Egy másik túlélő szerint pontosan lehetett látni, hogy nincs túlélési esélyük egyes utasoknak a másik ballonban.

A baleset helyszíne a turisták által kedvelt kisázsiai török Kappadókia, Anatólia középső részén terül el, és híres szemet gyönyörködtető vulkáni sziklaképződményekben, amelyet a turistakönyvek "tündér kéményeknek" neveztek el. Föld alatti városok is találhatók itt, amelyeket puha kőből faragtak ki, és a korai keresztény templomokat is szívesen keresnek fel a látogatók.

A török polgári repülési hatóság közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben. Az egyik megvizsgálandó kérdés, hogy hány hőlégballon tartózkodott egyidejűleg az érintett légtérben. Szemtanúk szerint az ég tele volt ballonokkal, körülbelül száz szállt fel hétfő délelőtt folyamán.

A hőlégballonozás valóságos iparággá fejlődött ki a térségben az elmúlt évtized alatt.

A szerencsétlenül járt hőlégballon utasainak többsége Brazíliából, Argentínából és Spanyolországból érkezett. Egy 65 és egy 71 éves brazil turista életét vesztette. A sérültek többségét csonttöréssel ápolják a közeli kórházban.

A térségben 2009-ben történt halálos kimenetelű baleset. Akkor egy turista vesztette életét és további kilenc sérült meg.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com