Újabb japán kapcsolatépítő delegáció érkezett Pekingbe

Újabb japán kapcsolatépítő delegáció érkezett Kínába, Murajama Tomiicsi volt japán kormányfő, oldalán az új tokiói kabinet két koalíciós pártjának egy-egy képviselőjével tárgyal Pekingben - derült ki a Kínai Központi Televízió hétfői híradásából.


Kína békülékeny nyilatkozatáraMurajama, aki 1994 közepétől volt miniszterelnök másfél évig, a Kínai-Japán Baráti Társaság vendége, s látogatása azt jelzi, hogy a két ország között intenzívebbé váltak a politikai kapcsolatok normalizálását célzó törekvések. Kína és Japán viszonya tavaly szeptember, vagyis a kelet-kínai-tengeri szigetvita kiújulása óta hosszú évek mélypontjára süllyedt.

A 89 éves Murajamával együtt érkezett a kínai fővárosba Nakatani Gen, a tokiói kormánykoalíciót vezető Liberális Demokrata Párt (LDP) főtitkár-helyettese és Tomita Sigejuki, a kisebbik kormányzó párt, az Új Komeito ügyvezető főtitkára. Velük van Kato Koicsi, az LDP volt főtitkára, a Japán-Kínai Baráti társaság elnöke. Vendéglátójuk Tang Csia-hszüen a Kínai-Japán Baráti társaság elnöke.

A mind kínai, mind japán oldalon kinyilvánított közeledési szándékot mutatja, hogy a kínai fővárosban járt a napokban Jamagucsi Nacuo, az Új Komeito elnöke, aki levelet hozott Abe Sindzo kormányfőtől Hszi Csin-ping pártfőtitkárnak. Azt megelőzően Hatojama Juiko volt miniszterelnök látogatott el Kínába.
Pekingben és Tokióban politikusok üdvözölték a közeledés jeleit, köztük azt, hogy Jamagucsi felvetésére Hszi Csin-ping kijelentette, komolyan fontolóra vesz egy csúcstalálkozót japán partnerével.
A kínai külügyi szóvivő hétfőn arra a hírre, miszerint Abe Sindzo kifejezte szándékát, hogy javítsa a két ország kapcsolatait, úgy reagált, hogy a kínai kormány továbbra is fontosnak tartja viszonyát a szigetországgal, hiszen két szomszédról van szó, amelyek fontosak egymás számára.
A jelen körülmények között a két félnek vállalnia kell a nemzeti és történelmi felelősséget, politikai bölcsességet tanúsítva kell túljutniuk a nehézségeken, hogy fejleszthessék a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat a négy, közösen elfogadott politikai dokumentum alapján - hangoztatta gyakorlati lépéseket sürgetve Hung Lej.

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com