Újabb közel 250 katona és csendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmus gyanújával

Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban újabb 238 katona és csendőr ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a 2016. július 15-ei puccskísérletért a török hatóságok által felelőssé tett nemzetközi gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A 238 - köztük 218 aktív szolgálatos - katona és csendőr őrizetbe vételét az égei-tengeri török kikötőváros, Izmir főügyészsége rendelte el. Az érintettek közül 133-an szárazföldi erők, 40-en a légierő, 65-en pedig a csendőrség tagjai. Rendfokozat szerint hat ezredes, három alezredes és kilenc őrnagy is van közöttük.

    
A razzia Törökország 81 tartományából 60-ra, továbbá arra a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságra is kiterjed, ahol Törökország jelenleg mintegy 35 ezer katonáját állomásoztatja. A rendőrség 160 gyanúsítottat már őrizetbe vett. Ankara az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok mozgalmát vádolja a 2016-os meghiúsult hatalomátvételi kísérletért. Gülen azonban tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos török álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába.
    

Az immár több mint négy és fél éve tartó megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az elmúlt években százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com