Újabb terroristát azonosítottak

A belga hatóságok újabb terroristát azonosítottak: a szíriai Naím el-Hámed a párizsi és a brüsszeli terrorista merényletek elkövetői köréhez tartozik - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Derniere Heure című belga napilap pénteken.planEl-Hámed fényképét a rendőrség egyéb információk híján azzal a figyelmeztetéssel tette közzé honlapján, hogy a 28 éves szíriai gyanúsított "nagyon veszélyes, és feltehetőleg fegyverrel rendelkezik". A napilap tájékoztatása szerint Naím el-Hámed egyike azoknak a gyanúsítottaknak, akiket a novemberben Párizsban, majd a kedden Brüsszelben elkövetett merényletekkel kapcsolatban keres a rendőrség.

A körözési listán szerepel még terrorszervezetben való részvétel gyanújával a belga állampolgárságú Mohamed Abrini, valamint a repülőtéri robbantás egyik feltétezett tettese, a 24 éves marokkói származású, de belga állampolgárságú Najim Laachraoui és a metróban öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraoui is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Beleköpött egy babakocsiba, majd azt mondta: „fehér ember ne szaporodjon”!

Természetesen a bíróság felmentette az oltalmazott hím lényt, amely leköpött egy kisbabát.

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Durva: elszabadult kerék találta telibe a férfit az utcán - videó 18+

Brazíliában egy férfi éppen az utcán sétált, amikor szörnyű baleset érte.

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Jelentős radioaktív sugárzást mértek Európa felett!

Több európai ország felett kiugró radioaktív értékeket mértek.

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Apának nem nevezhető az a kínai férfi, aki szörnyű dolgot művelt gyerekével.

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Stockholm migránsok lakta negyedében bevándorlók randalíroztak és gyújtogattak.

Magyar rock-koncert Tenerifén

Magyar rock-koncert Tenerifén

Koroknai Árpi az Ómen zenekar és a P. box énekese Tenerifén nyaral családjával és egymás után két koncertet is ad a kint élő magyarok számára

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Bill Gates szerint az emberiségnek a lehető leghamarább fel kell készülnie egy világméretű járványra.

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

A német Telekom túllőtt a célon, új reklámjuk kiverte a biztosítékot az embereknél.

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Az olasz gyermekügyi biztos fájdalmas tapasztalatnak nevezte, amit átélt.

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Mintegy 160 ezer spanyol vonult az utcára a migránsok befogadását követelve.

http://ujhazak.com