Krím - Nem kapnak kvótát a krími tatárok a krími kormányzati szervekben

A krími vezetés nem tervezi, hogy nemzetiségi alapon biztosítson helyeket a kormányzati szervekben sem a krími tatároknak, sem más nemzetiségeknek - jelentette ki Szerhij Akszjonov, az Oroszország által megszállt félsziget önhatalmúlag kinevezett miniszterelnöke.

ktHétfői ukrán híradások szerint Akszjonov leszögezte, hogy minden posztra "kizárólag szakmai alapon" neveznek ki tisztségviselőket. Hangsúlyozta, hogy semmiféle nemzetiségi kvótát a kinevezésekben nem kívánnak alkalmazni.
"A krími tatárok és más nemzetiségek képviselete a hatalmi szervekben csakis szakmai alapon valósulhat meg" - közölte.

Akszjonov kijelentette továbbá, hogy a krími tatárok képviseleti szerveit, a kurultájt és a medzsliszt hivatalosan be kell jegyeztetni mint szervezeteket. Hozzátette, hogy csak e szervezetek törvényessé tétele után és a krími tatárok képviselőinek az együttműködésre való hajlandósága mellett kész a krími vezetés a közös munkára az említett képviseleti szervekkel.

Vasárnap, a krími tatárok kitelepítésének 70. évfordulójáról megemlékező szimferopoli gyásznagygyűlésen a résztvevők határozatot fogadtak el, amelyben nemzeti-területi autonómiát követeltek a félszigeten a krími tatároknak. Emellett olyan törvények elfogadására szólítottak fel, amelyek szavatolják a krími tatárok által megválasztott képviseletek működését a krími köztársaság döntéshozói és végrehajtói szerveiben.

Követelték továbbá az krími tatár nép össznemzeti kongresszusa, a kurultáj, valamint az általa létrehozott önigazgatási szervek, a medzslisz és egyéb regionális és helyi intézmények elismerését, mint az "őshonos krími nép" képviseleteit.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com