Ukrajna-EU - Orosz lapok: Ukrajnának nincs kőbe vésve Európa

Ukrajnának nincs kőbe vésve Európa, Ukrajna megállt - kommentálták vezető orosz lapok, így a Kommerszant is pénteken az ukrán kormány előző napi döntését, amellyel az leállította az ország európai uniós társulási szerződésének aláírását szolgáló felkészülés folyamatát.

KKI_017395_00836_2_t218_215852"Hatásosra sikerült, mintha az oltár elől lopták el volna el a menyasszonyt" - fogalmazott a Vedomosztyi című napilapnak egy orosz tisztségviselő. A név nélkül nyilatkozó tisztségviselő Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb külpolitikai győzelmének tartja a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozó előtt egy héttel hozott kijevi döntést.

A lap emlékeztet arra, hogy a Gazprom beleegyezett Ukrajna 1,3 milliárd dolláros (mintegy 280 milliárd forint), földgázért fizetendő adósságának átütemezésébe, s az orosz állami gázmonopólium ígéretet tett arra is, hogy ezentúl nem kéri előre a földgáz árát ukrán partnerétől, a Naftohaztól. Dmitrij Medvegyev kormányfő a cikk szerint kijelentette: Moszkvában nincs szó többé az Ukrajnával szemben a napokban kilátásba helyezett kereskedelmi büntetőintézkedésekről.

Az Európai Unió és Oroszország versengése Ukrajnáért lehetőséget teremtett Kijevnek arra, hogy a legjobb pénzügyi feltételeket alkudja ki - vélekedett szintén a Vedomosztyinak Lilit Gevorkjan, az IHS Global Insight moszkvai szakértője. Minthogy az IMF elutasította a segítséget, Kijevnek Moszkvára kell hagyatkoznia.

Alekszej Portanszkij, a moszkvai Gazdasági Főiskola tanára szerint is Vlagyimir Putyin aratott győzelmet, de ideiglenesen, mert Ukrajna nem fog csatlakozni az orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz, és nem fog lemondani az európai integrációról sem. Kijev egy időre kénytelen visszavonulni a Kreml nyomása miatt, tartva attól, hogy Moszkva a legkeményebb intézkedéseket foganatosítja ellene, miközben az Európai Unió nem ígért úgymond "arany esőt" - fogalmazott Portanszkij.

Alekszej Vlaszov, a moszkvai Lomonoszov egyetem posztszovjet térségi elemző központjának igazgatója szerint Viktor Janukovics ukrán elnök számára jelenleg politikai jövője a legfontosabb.

A politikus azt szeretné, ha 2015-ben ismét megválasztanák államfőnek - magyarázta a szakértő a Kommerszant című orosz napilapnak. Vlaszov szerint lehetséges, hogy az ukrán elnök mostani döntésével azt akarja elérni, hogy az Európai Unió a társulási szerződést anélkül írja alá Ukrajnával, hogy utóbbi engedélyezze Julija Timosenko külföldi gyógykezelését. Janukovics számára ugyanis veszélyt jelentene, ha a volt ukrán kormányfő kiszabadulna börtönéből.

http://www.vedomosti.ru/newspaper/article/574511/ukraina-ostanovilas
http://www.kommersant.ru/doc/2349521

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com