Ukrán válság - A parlament normakontrollt kért a képviselők és a bírák mentelmi jogának megszűntetéséről

Az ukrán parlament csütörtökön úgy döntött, hogy az alaptörvényben szereplő képviselői és bírói mentelmi jog megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot elküldi az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

porosenkoA határozatot nagy többséggel fogadták el: a 450 fős ukrán törvényhozás (verhovna rada) 365 tagja támogatta a szavazáskor jelen lévő 371 képviselő közül.

A parlamenti képviselők és a bírák mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítási javaslatot Petro Porosenko ukrán elnök nyújtotta be január 16-án.

Az államfő indítványozta, hogy vegyék ki az alkotmányból azt a részt, amely szerint a parlamenti képviselők ellen a törvényhozás engedélye nélkül nem lehet büntetőeljárást kezdeményezni, őrizetbe venni vagy letartóztatni őket. Törölnék továbbá az alkotmányból azt is, hogy a parlament engedélye nélkül bírákat nem lehet a jogerős ítéletig őrizetbe venni, illetve letartóztatni.

A javaslat szerint a bírák szabadságkorlátozásának engedélyezése az alkotmánymódosítás életbe lépése után a törvényhozástól a legfelső igazságszolgáltatási tanácshoz kerülne.

A parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését már a Majdan-tüntetéseken is követelték, és azóta is több civil szervezet előállt ezzel az igénnyel. Vezető politikusok, köztük Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök is támogatásáról biztosította ezt a kezdeményezést.

Az ukrán társadalomban azért erős ennek követelése, mert a múltban nem egy képviselő bújt el a törvényi felelősségre vonás elől a mentelmi jog mögé, illetve csak azért indult el a parlamenti választásokon, hogy a mentelmi jog védelmét élvezhesse. A bírák mentelmi jogával kapcsolatos változtatást az indokolja, hogy Ukrajnában a bíróságok az ország legkorruptabb intézményeinek közé tartoznak.

Az ukrán jogszabályok szerint alkotmánymódosításhoz előzetes szavazáskor a parlament teljes létszámának fele, azaz 226 képviselő támogatása elegendő, a végső szavazást azonban csak a következő ülésszakon tűzhetik napirendre - azaz szeptembertől -, és az elfogadásához minősített kétharmados többség, azaz legalább 300 szavazat szükséges.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com