Ukrán válság - Adam Michnik: a német külügyminiszter az 1938-as megbékélési politika hibájába esik

A német külügyminiszter az Oroszországgal folytatott párbeszédre alapozó válságkezeléssel ugyanazt a hibát követi el, mint Neville Chamberlain brit miniszterelnök 1938-ban a náci Németország megbékítésére törekvő politikával - mondta Adam Michnik történész, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap főszerkesztője egy pénteki német lapinterjúban.

dvAz egykori lengyel demokratikus ellenzék tekintélyes alakja a Die Weltnek adott interjúban kifejtette: Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter éppen olyan "gondolkodási hibát" vét, mint a Csehszlovákia feldarabolásáról szóló müncheni egyezmény megkötése idején Chamberlain, aki úgy vélte, hogy tárgyalni kell Hitlerrel és "oda kell adni neki, amit akar, és aztán nyugalom lesz".

Hozzátette: "annak, aki kezet nyújt (Vlagyimir) Putyinnak, rögtön meg kell számolnia az ujjait, hogy megvannak-e mind", mert az orosz elnök "a kompromisszumot a gyengeség jelének tartja".

Adam Michnik szerint tárgyalás helyett "kemény büntetőintézkedésekre" van szükség Oroszországgal szemben. Miután a varsói kommunista vezetés 1981-ben bevezette a szükségállapotot, a Nyugat szankciókat vezetett be Lengyelország ellen, amelyek "hatásosak voltak, nem két hét, nem két hónap és nem is két év alatt, de elérték a céljukat" - mondta.

A Gazeta Wyborcza főszerkesztője szerint Moszkva politikája az utóbbi 30 évben kiszámítható volt, de ez megváltozott. Senki sem látta előre, hogy Oroszország megszállja és bekebelezi a Krím félszigetet, és senki sem tudja, hogy mit tesz majd holnap, ezért a Nyugatnak olyan politikát kell folytatnia, amellyel jelzi az orosz eliteknek, hogy a saját érdekükben vissza kell fogniuk magukat - hangsúlyozta Adam Michnik.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com