Ukrán válság - Harcok a kelet-ukrajnai Mariupolban, ellentmondó hírek az áldozatokról

Súlyos harcok robbantak ki a Moszkva-barát szeparatisták és az ukrán biztonsági erők között pénteken a kelet-ukrajnai Donyeck megye déli részén lévő Mariupol kikötővárosban.

ukraine-bounty-payouts-protesters.siA stratégiai fontosságú, Azovi-tengerparti település városi rendőrkapitányságának épületét fegyveres szakadárok támadták meg. A város központjában délelőtt óta ropognak a fegyverek, miközben a halálos áldozatok és a sérültek számáról ellentmondásos hírek érkeznek.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebook közösségi portálon közölte, hogy a fegyveres erők mintegy 20 "terroristát" öltek meg, és négyet foglyul ejtettek. Tájékoztatása szerint a biztonsági erők egyik tagja meghalt, öt pedig megsebesült.

A megyei állami adminisztráció egészségügyi részlege eközben három halottról és 25 sebesültről számolt be, de nem árulta el, hogy melyik oldalhoz tartoznak.

A miniszter beszámolója szerint mintegy 60 szeparatista automata fegyverekkel minden előzetes követelés bejelentése nélkül megrohamozta a városi rendőrség épületét. Az Azov belügyi különleges zászlóalj, a Nemzeti Gárda Omega nevű egysége és a hadsereg is bekapcsolódott az épület védelmébe. Szavai szerint ennek eredményeképpen a "terrorista csoport" jelentős részét sikerült semlegesíteniük. A szakadárok közül sokan fegyvereiket eldobva a város lakónegyedeiben bújtak el. A rendőrségi épületben az összecsapás közben tűz ütött ki.

Avakov közölte azt is, hogy a helyi terrorellenes műveletben részt vevők az ország más régióiból kaptak erősítést. Ezt azonban bővebben nem fejtette ki.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán kormány álláspontja a "terroristákkal" szemben nem változott. "Azok számára, akik fegyverrel jönnek és lőnek, akik túszokat ejtenek, embereket kínoznak, rabolnak ki, az ukrán államnak csak egy válasza lehet: a megsemmisítés" - írta a belügyminiszter.

Eközben Oleh Ljasko független parlamenti képviselő Facebook-oldalán azt írta, hogy a szakadárok Mariupolban meggyalázták egy elesett katona holttestét. Értesülései szerint a dnyipropetrovszki dandár parancsnokának, akit állítólag mesterlövész ölt meg, halála után kinyomták a szemeit és levágták a fülét.

Közben a 0629 helyi hírportál azt jelentette, hogy mariupoli szakadárok elfoglalták a terrorellenes műveletben részt vevő erők egyik harckocsiját a városban.

Miután mintegy tíz harckocsi hajtott át a város központján, néhány helyi lakos az önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" képviselőinek vezetésével barikádokat kezdett építeni. Helyszíni tudósítások szerint a barikádépítéshez egy személyautót és egy Zil teherautót felborítottak, s azok köré használt gumiabroncsokat hordtak.

A szakadárok egyik hangadója - aki az interneten folyamatosan közvetít az eseményekről - kijelentette: a "donyecki népköztársaság" képviselői a "néppel együtt" mindent megtesznek, hogy megvédjék városukat a Jobboldali Szektorral szemben. Állítása szerint a kijevi Majdan-tüntetéseken vezető szerepet játszó radikális szervezet tagjai a városba tartanak, hogy "megsemmisítsék" annak oroszajkú lakosságát.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com