Ukrán válság - Kijev: újabb civil áldozatokat követeltek a szakadár támadások

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok nem hagynak fel a civil célpontok támadásával: hétfő reggel tüzérségi csapást mértek a Donyeck megyei Debalceve városára, aminek következtében meghalt egy 12 éves fiú és az édesapja - közölte Vjacseszlav Abroszkin, a Donyeck megyei rendőrfőnök Facebook-oldalán.

ebeszA rendőri vezető hozzátette, hogy a támadásban még tíz civil sebesült meg, egy nyolcéves kislány és az édesanyja súlyos állapotban vannak.

A Donyeck és Luhanszk között fekvő várost júliusban foglalta vissza az ukrán hadsereg a szakadároktól. A korábban 45 ezres lakosú járási központból az ott lakók nagy része a harcok miatt elmenekült. Debalceve térsége egyike a kelet-ukrajnai harcok tűzfészkeinek, az ukrán erők által ellenőrzés alá vont rész ugyanis ék alakban nyúlik be a szakadárok területébe.

Kiújultak a szakadárok támadásai a múlt hét végén a Donyeck és Debalceve közötti - szintén a frontvonal közelében, az ukrán erők ellenőrzése alatti területen fekvő - Horlivka település ellen is. A harcokban három civil halt meg, 17-en szenvedtek különböző súlyú sebesüléseket - jelentette a város polgármesteri hivatala.

A városháza adatai szerint a kelet-ukrajnai harcok kezdete, azaz tavaly április óta 274-en sebesültek meg a harci cselekményekben, 92-en veszítették életüket, közülük kilenc gyerek volt.

Ugyancsak ebben a térségben, a Horlivka és Debalceve között fekvő Vuhlehirszk települést Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték vasárnap a szakadárok. A Donyeck megyei rendőrfőkapitány tájékoztatása alapján a tüzérségi támadás két gyermek életét oltotta ki. Rakétatalálat ért egy családi házat, amelyben négy testvér tartózkodott.

Közülük két fiú - egy 7 és egy 16 éves - életét vesztette, két lánytestvérüket pedig sérülésekkel vitték kórházba.
A szakadár támadások az ukrán erők állásai, valamint a Kijev ellenőrzése alatti térségben lévő települések ellen az ortodox karácsony és újév után, egy hete váltak a korábbiaknál jóval intenzívebbé.

Múlt kedden 12 civil vesztette életét, és 17 sérült meg, amikor rakéta csapódott be autóbuszuk mellett a Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében. A Donyeck és Mariupol között vezető, ukrán ellenőrzés alatti területen található, civilek által használt autóúton a kijevi vezetés közlése szerint nincsenek katonai állások. A Donyeck megyei ügyészség bejelentette, hogy terrorcselekmény vádjával indított eljárást.

Közölték: az elkövetők tudatában voltak annak, hogy az úton civilek közlekednek, ennek ellenére célzottan mintegy negyven rakétát lőttek ki rá Grad sorozatvetővel. Noha a szakadárok cáfolták, hogy közük lenne a tragédiához, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Kelet-Ukrajnában tevékenykedő megfigyelői jelentésükben megállapították: a buszban utazók tragédiáját okozó lövedékek északi-északkeleti irányból, azaz szakadár területről érkeztek.

Valentin Nalivajcsenko, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) főnöke hétfői sajtóértekezletén bejelentette, hogy a busz ellen elkövetett támadás fő gyanúsítottja Olekszandr Zaharcsenko, a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "Donyecki Népköztársaságának" vezetője, aki személyesen adott parancsot a Grad rakéták kilövésére. Az SZBU-főnök szavai szerint a szakadár vezér azzal a céllal lövette a civilek által használt autóutat, hogy "megfélemlítse a helybeli békés lakosokat".

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com