Ukrán válság - Klicsko nyilvános vitára hívta Janukovics elnököt a kijevi tüntetők elé

Nyilvános politikai vitára hívta ki vasárnap Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke Viktor Janukovics ukrán elnököt a Majdanra, a kijevi Függetlenség terére.

JANUKOVICS, Viktor; TIMOSENKO, Julija; Klicsko, VitalijA Majdonon az összegyűlt - több mint tízezres, az ellenzék becslése szerint mintegy 50 ezres - hatalomváltást követelő tömeg előtt Klicsko a kihívást azzal indokolta, hogy Janukovics így meghallaná, mit gondolnak politikájáról az emberek.

Az Ütés vezére az országban kialakult politikai és gazdasági válságért Viktor Janukovicsot tette felelőssé, és ismételten előrehozott elnökválasztást követelt.

Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) vezetője szerint az ország a csőd szélére sodródott, az ukrán nemzeti bank devizatartalékai jelentősen megfogyatkoztak.

"Három hónap alatt hárommilliárd amerikai dollár tűnt el a jegybank devizatartalékaiból, miközben az ország nemzeti valutája (hrivnya) 10 százalékkal értékelődött le. Ha nem váltjuk le Janukovics rezsimjét, ezek a tartalékok a legjobb esetben is csak két hónapra lesznek elegendők" - hangsúlyozta a politikus.

Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt elnöke a parlament elé hívta tüntetni az embereket egy olyan alkotmány elfogadásáért, amely az elnöki jogköröket a parlament javára jelentősen szűkítené. Információi szerint a jövő hét "valamelyik napján" lesz plenáris ülés a parlamentben. Egyébként a törvényhozásban hivatalosan bizottsági hét következik.

Ez volt a tizedik vasárnapi "népi nagygyűlés" a Majdanon azóta, hogy tavaly november végén elkezdődtek a szünet nélküli tüntetések, amiért Janukovics és kormánya leállította az Európai Unióhoz való közeledését Ukrajnának, és Moszkva felé fordult.

A politikai vezetők beszédei után a nagygyűlés koncerttel folytatódott, amelyen számos ukrán zenekar mellett fellépett a lengyel Taraka együttes, amely "Nyújtsd a kezed Ukrajnának" címmel írt számát múlt szombaton egy időben sugározták a lengyel televíziók - közleményük szerint - "az ukránok jövőjükért vívott küzdelme iránti szolidaritásuk jeléül".

Mostanáig szüneteltek a koncertek a Függetlenség terén azóta, hogy halálos áldozatokkal is járó véres összecsapások törtek ki január 19-én a tüntetők és a rohamrendőrök között Kijev belvárosában. Az elmúlt két hétben a politikai döntésekre várva "fegyverszünetet" léptettek életbe a tüntetők, így jelenleg nyugalom van a kormány és a parlament épületének helyet adó Hrusevszkij utcában.

A nagygyűlés békésen zajlott, incidensekről nem érkezett hír.
Közben viszont az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vasárnap közölte, hogy készültségbe helyezték a szolgálat alá rendelt terrorelhárító központot.

Az SZBU indoklása szerint az utóbbi időben megszaporodtak a terrorcselekményekre, köztük pokolgépes merényletekre vonatkozó fenyegetések ukrajnai nemzetközi repülőterek, vasút- és buszállomások, atom- és vízerőművek, illetve egyéb kulcsfontosságú infrastrukturális létesítmények, továbbá állami hivatali épületek ellen.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com