Ukrán válság - Nagy lendülettel folyik a népszavazás Donyeck és Luhanszk megyében

Nagy lendülettel zajlott vasárnap délelőtt a népszavazás a kelet-ukrajnai Donyeckben és Luhanszkban a két keleti megye önállóságáról.

Russia-Today-Live-Internet-StreamRoman Ljahin, a "donyecki népköztársaság" választási bizottságának elnöke arról számolt be, hogy "kivételesen magas" a részvétel a referendumon.

A szavazás megkezdése után négy órával, délben Ljahin azt közölte, hogy a részvételi arány már meghaladta a 30 százalékot.

Az emberek hosszú sorokban állnak a szavazóhelyiségeknél, a választási bizottságok teljes kapacitással működnek.

A Russia Today (RT) nevű angol nyelvű orosz állami televízió helyszíni riportja szerint a helyi hatóságok 72-80 százalékos részvételi arányra számítanak.

Roman Ljahin, a donyecki választási bizottság vezetője az RT televízióban úgy fogalmazott, hogy "mindenki a maga módján vívja ezt a háborút, én a tollammal harcolok, ez az én fegyverem". Kiemelte, hogy meg akarja előzni az erőszakot és a háborút.

Nelli Taraban, egy donyecki szavazóbizottsági tag arról beszélt, hogy a közhangulat derűs, "végre kinyilváníthatjuk véleményünket".

Néhány hét alatt több mint 3 millió szavazólapot nyomtattak és 1200 szavazókört készítettek elő a referendumra. Egy illetékes elmondta, hogy nehezen tudták előteremteni a szükséges papírmennyiséget. A népszavazás költségeit állítólag magánszemélyek állták.

Denisz Pusilin, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki népköztársaság egyik vezetője hangsúlyozta, hogy a népszavazáson nem a terület autonómiájáról vagy függetlenségéről, hanem a szuverenitásról kérdezik az embereket. "Szuverenitás alatt az önrendelkezéshez való jogunkat értjük" - tette hozzá.

"Arról később lesz döntés, hogy egy föderáció keretében vagy más formában képzeljük el a régió jövőjét" - mondta Pusilin.

Az RT orosz televízió rámutatott, hogy Donyeck és Luhanszk saját kormányt szeretne, amely önállóan dönt a térség külkapcsolatairól, ezenkívül jogot formálnak arra is, hogy saját kezükbe vegyék pénzügyeik intézését, nem fizetnének több adót Kijevnek, a pénz helyben maradna. Ugyancsak hivatalosan elismernék az orosz nyelvet az orosz többségű két megyében.

S bár meghívtak külföldi megfigyelőket, egy sem érkezett az Oroszországgal határos térségbe a helyi népszavazásra, amelyet sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem ismer el.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com