Ukrán válság - Szakértő: Putyint nem érdekli a Nyugat véleménye

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem foglalkozik a Nyugat véleményével, és határozottan, gyorsan cselekszik a Krím félsziget ügyében, hogy mindenkit kész tények elé állítson - véli a tekintélyes amerikai külpolitikai kutatóintézet, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért moszkvai intézetének igazgatója.

putyin_1Dmitrij Trenyin a Spiegel Online német hírportálnak adott interjúban elmondta, szerinte az orosz elnök arra számít, hogy egy "korlátozott katonai akcióval elkerülheti a vérontást a Krím félszigeten", és "érzi, hogy csak két szövetségese van: a sereg és a flotta".

Az orosz elnököt hidegen hagyja a nyugati felháborodás, mert "az utóbbi hónapokban Nyugaton annyira befeketítették őt és országát, hogy úgy érzi, ennél rosszabb már úgysem lehet" - tette hozzá a Carnegie Moscow Center igazgatója.

Korábban a Kremlben minden döntés előtt felmerült, vajon mit szól majd a Nyugat, de ennek vége, hiszen "Oroszország megítélése annyira leromlott, hogy a Kremlnek már nincs vesztenivalója" - fejtette ki.
A Krím félszigeten hirtelen megjelent fegyveresek fegyelmezetten és céltudatosan dolgoznak, professzionális akcióikkal megakadályozzák, hogy a szárazföld felől bejussanak a területre ukrán katonai alakulatok, rendőri erők vagy önkéntes csapatok - mondta a szakértő, aki szerint Putyin a katonai erő felmutatásával Kijevnek azt üzeni, hogy nem érdemes beavatkoznia a folyamatba, Washingtonnak pedig azt, hogy a Krím az orosz befolyási övezet elszakíthatatlan része.

Moszkva a következő lépésként várhatóan gazdasági segítséget nyújt majd a félsziget lakosságának, és tárgyalást kezd a tatár kisebbséggel, hogy ne fajuljon el a konfliktus. Azt azonban valószínűleg még nem döntötték el, hogy mi legyen a félsziget sorsa - véli Dmitrij Trenyin.
Szerinte az orosz vezetésnek az lenne a legjobb, ha Ukrajna szétszakadna, mert a nyugati régiókat soha nem sikerült igazán beilleszteni az orosz birodalomba, a gazdaságilag erős déli és keleti vidékeken viszont létre lehetne hozni egy oroszbarát államot.

Ugyanakkor valószínűbbnek tűnik az egység fennmaradása és a viszonyok átrendezése a föderáció - a többé-kevésbé önálló egységekből álló laza államberendezkedés - elve alapján. Oroszországnak ez is megfelelne, hiszen befolyást gyakorolhatna a déli és a keleti térségre, és a kül- és biztonságpolitikát ugyan továbbra is Kijev irányítaná, de "egy ilyen Ukrajnát vélhetően nem vennének fel a NATO-ba és az EU-ba" - mondta Dmitrij Trenyin.

MTI

Hozzászólások

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Döbbenetes dolgot tett kétségbeesésében az ukrán apa – videó

Az ukrán férfi tettét térfigyelő kamera vette fel, a kislány könnyebb sérülésekkel megúszta.

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Botrányos módszerrel akarta edzeni pici gyerekét az ukrán apa - videó

Az ukrán férfi módszere érthető módon nagy felháborodást váltott ki az interneten.

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

http://ujhazak.com