Ukrán válság - Ukrán-amerikai hadgyakorlat kezdődött Nyugat-Ukrajnában

Nagyszabású ukrán-amerikai törzsvezetési gyakorlat kezdődött hétfőn a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) megyében - közölte az ukrán védelmi minisztérium hétfőn az Unian ukrán hírügynökség jelentése szerint.

A javorivi gyakorlóterepen zajló, Rapid Trident-2015 fedőnevű manővereken, melyek július 31-ig tartanak, összesen 18 ország hadserege képviselteti magát.

1433243285-6461

Ukrán részről mintegy 800 katona vesz részt a gyakorlatokon, s a többi ország is hasonló számú katonát küldött. Az Egyesült Államok mellett többek között Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Bulgária, Grúzia és Litvánia katonái vesznek részt a gyakorlatokon.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy ukrán hírportál értesüléseire hivatkozva közben arról számolt be, hogy a Fekete-tenger partján fekvő, a konfliktusövezethez közeli Mariupol kikötőváros mellett többnapos ukrán tüzérségi gyakorlat vette kezdetét.

A katonai körzet sajtóosztályának közlése szerint Mariupol és a környező települések lakosságát előre tájékoztatták a tüzérségi gyakorlatról, hogy ne aggódjanak az ágyúlövések miatt.

1122501409

1109292013

http://www.unian.net/politics/1102527-na-yavorovskom-poligone-otkryivayutsya-ukrainsko-amerikanskie-voennyie-ucheniya.html
http://ria.ru/world/20150720/1137839523.html

MTI

Hozzászólások

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Ukrán hackerek állítólag feltörték Putyin tanácsadójának email-fiókját

Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport azt állítja, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s a megszerzett levelek szeri...

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába utazott az orosz fogságból nemrégiben kiszabadított ukrán pilótanő

Moszkvába érkezett a fogolycserével néhány hónapja orosz fogságból kiszabadult Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő és parlamenti képviselő - közölték ukrán sajtóforrások. A Julija Timosenko volt korm...

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult a kijevi külügyminisztériumba a kémkedés vádjával őrizetbe vett ukrán újságíró miatt

Bekérették az orosz konzult Kijevben csütörtökön a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem engedik az ukrán konzuloknak meglátogatni a Moszkvában kémkedés vádjával nemrég őrizetb...

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére. Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra...

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzés volt a kijevi orosz nagykövetség előtt, őrizetbe vételek

Összetűzésbe keveredtek a kijevi orosz nagykövetségnél vasárnap az oroszországi parlamenti választások krími és ukrajnai szavazása miatt tüntetők és a rendfenntartók, az ukrán hatóságok két tiltakozót...

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is...

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Kárpátaljai kormányzó: cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé Aknaszlatinán

Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij ...

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találtak egy orosz újságírót kijevi otthonában

Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a férfi öngyilkos lett. Scsetyinyint barátai tal...

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Porosenko szerint már több mint két és félezer ukrán katona halt meg az orosz agresszió miatt

Az Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét - mondta Petro Porosenko államfő szerdán Kijevben, az ország függetlenségének 25. évfordulója alkalmából r...

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában egy ismert orosz ellenzéki

Politikai menedéket kért Ukrajnában Roman Roszlovcev ismert orosz ellenzéki aktivista arra hivatkozva, hogy hazája titkosszolgálata, az FSZB üldözi őt - írta hétfőn az ukrán sajtó. A Hromadszke ukr...

http://ujhazak.com