Ukrán válság - FAZ: a német hírszerzés szerint ötvenezren haltak meg

A német hírszerzés becslése szerint feltehetően csaknem ötvenezer ukrán katona és civil halt meg eddig a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban, tízszer többen, mint Kijev legutóbbi jelentéseiben szerepelt - írja vasárnap honlapján a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap.

A lap szerint a német hírszerzés meggyőződése szerint a kijevi hivatalos adatok "túlságosan alá vannak becsülve és nem hitelt érdemlőek".

ein-zerstoerter-panzer-in-der-stadt-vuglegirsk-in-der-region-donezk

A FAZ emlékeztet Petro Porosenko ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzott kijelentéseire arról, hogy Kelet-Ukrajnában 1200 katona és 5400 civil halt. Az ENSZ legutóbbi jelentésében ugyanakkor az ukrán védelmi tárca adataira hivatkozva azt közölte, hogy Donyec-medencében 5358-an haltak meg. A frankfurti lap szerint ezek "konzervatív" becslések, a halottak valós száma ennél jóval nagyobb.

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus tavaly áprilisban robbant ki, szeptemberben tűszünetet kötöttek és a válság rendezésében állapodtak meg Minszkben Kijev és a Moszkva-barát szakadárok képviselői, de a fegyvernyugvásnak a gyakorlatban azóta sem sikerült maradéktalanul érvényt szerezni. Az utóbbi napokban súlyos harcok bontakoztak ki az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló, mélyen a Moszkva-barát szakadárok kezén lévő területbe beékelődött Debalceve környékén.

Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök komoly erőfeszítéseket tett az utóbbi napokban a minszki egyezmény "feltámasztása" érdekében, együtt keresték fel ennek érdekében Kijevet, majd Moszkvát, de egyelőre nem tudni, hogy lesz-e útjuknak kézzelfogható eredménye.

http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/ukraine-sicherheitskreise-bis-zu-50-000-tote-13416132.html

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com