Válaszúthoz érkezett Matteo Renzi és pártja

A PD baloldali szárnyának tagjai, akik Matteo Renzi lemondását sürgetik, szombaton egy római színházban tartott találkozójukon fogalmazták meg követeléseiket.

Új pártprogram meghirdetését és őszi pártkongresszust akarnak, valamint a Paolo Gentiloni miniszterelnök vezette PD-kormány munkájának folytatását 2018-ig, ellenkező esetben elkerülhetetlennek tartják a pártszakadást. Hangsúlyozták, hogy a PD nem Matteo Renzi személyes pártja.



A Renzi-ellenes csoportot a PD baloldali politikusai, Pier Luigi Bersani volt főtitkár és Massimo D'Alema volt kormányfő vezeti, akik a decemberi népszavazáson megbukott Matteo Renzi távozását követelik a PD főtitkári székéből, ami tulajdonképpen Renzi politikai eltávolításával egyenlő. Elemzők szerint pártszakadás esetén ez a baloldali csoportosulás választásokon a szavazatok 6,5 százalékát éri.

Eredetileg a PD új főtitkárát megválasztó pártkongresszust novemberre tűzték ki, de Matteo Renzi egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy idő előtt lemond főtitkári tisztségéről, és egyben ismét indul a párt vezető posztjáért. Matteo Renzi nem titkolt szándéka a tisztújító kongresszus mielőbbi összehívása, ami reményei szerint megerősíti őt a párt élén, hogy így előrehozott választásokon a PD miniszterelnök-jelöltjeként is indulhasson.

A Corriere della Sera című napilap szerint Matteo Renzi már tavasszal-nyáron meg akarja tartani a PD-kongresszust, hogy akár már szeptember végén előrehozott parlamenti választások legyenek Olaszországban. Matteo Renzi személyes politikai tervei azonban a PD belső ellenzékébe ütköznek. Vasárnap dől el, hogy a PD harcaira sikerül-e megoldást találni vagy valóban elkerülhetetlen a pártszakadás. Pártszakadással a balközép parlamenti többség és így a Gentiloni-kormány sorsa is függőbe kerül. A balközép La Repubblica című újság szerint a pártszakadás már be is következett, a vasárnapi gyűlés csak ezt fogja megerősíteni, így azonban a PD gyengül meg.

A PD-tagjai vasárnap reggel óta a pártszakadás ellen tüntetnek a gyűlés helyszínén. Matteo Renzi 2013 decembere óta vezeti a PD-t. A párt Pierluigi Bersani főtitkárral a 2013-as parlamenti választásokon több mint 25 százalékot szerzett, a 2014-es európai parlamenti választásokon pedig - akkor már Renzivel főtitkárként - több mint negyven százalékot.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com