Villám csapott a Krisztus-szoborba, Rio de Janeiro jelképébe

Februárban fogják helyreállítani a szobrot, amelynek a jobb hüvelykujja sérült meg a csütörtöki viharban.lightningjesus
Az egyik leghíresebb turistalátványosság Rio de Janeiro széttárt karú Krisztus-szobra, amely nem úszta meg sértetlenül a csütörtöki vihart.

A három órás ítéletidőben, 40 ezer villám cikázott végig az állam területén, amely nyomán rengeteg fa kidőlt, valamint a felhőszakadás miatt, több utca is víz alá került.

Az 1931-ben épült, 38 méteres szobor, amely 700 méterre magasodik a híres strandok fölé, a jobb hüvelykujjából veszített el egy darabot. Osmar Raposo atya, aki a Megváltó Krisztus fenntartásáért felelős, elmondta, hogy rengeteg tartalék van abból a kőből, amiből a szobor készült, ezért gyorsan helyre tudják állítani. Ezt februárra tervezik.

A modern világ hét csodája közé sorolt látványosságot, 2010-ben újították föl, ami négymillió dollárba, azaz közel egymilliárd forintba, került.

(Forrás: ujasz.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com