Villám csapott a nőbe egy szupermarket belsejében

Egy rémült nő azt mondta, hogy egy villám csapott belé, miközben egy Louisiana állambeli szupermarket belsejében tartózkodott.


A meteorológusok sohasem hallottak még olyan esetről, hogy valakibe villám csapott, miközben egy épület belsejében volt. A nőnek viszont égési sérülései vannak a lábszárán és lábfején.
Hétfő délután a 33 éves Lakeisha Brooks elment a szupermarketbe, éppen a sorban állt, hogy kifizesse a tejet és a gabonapelyhet, amikor hirtelen áramütést érzett, amelyet szerinte egy villám okozott. A nő elmondta, hogy egy furcsa fuvallatot érzékelt, majd fájdalom vágtatott rajta keresztül. Meglepetésében nagyot ugrott, majd összezuhant a padlón. A nő elmondta, hogy olyan érzés volt, mintha meleg olaj folyna végig a combjain.

Lightning Strike

Sokan azonban nem hisznek a nő elmondásának, hiszen az emberekbe nem szokott villám csapni, miközben zárt ajtók mögött vannak. Ennek ellenére nem vetik el ennek a lehetőségét sem. A nőt később kórházba szállították, ahol ellátták égési sérüléseit, hamarosan elengedték. Brooks úgy érzi, hogy igazán szerencsés, hogy életben maradt, hiszen az élmény borzalmasan félelmetes volt. A nő villámlás esetén eddig inkább otthon maradt, azonban mára tudja, hogy sehol sincs biztonságban.

article-0-1AD7F342000005DC-917_634x383

forrás: DailyMail

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com