Zeman ellenzi a törvényalkotói fizetések radikális emelését

Telhetetlennek nevezte Milos Zeman államfő a cseh törvényhozókat, akik azt szorgalmazzák, hogy januártól 14,5 százalékkal emelkedjenek béreik, míg a közszférában a béremelkedés mértéke 3,5 százalékos lesz.

Milos Zeman"Ez egész egyszerűen telhetetlenség, amit - ha elfogadják - meg fogok vétózni" - jelentette ki Zeman hétfőn a dél-morvaországi Brünnben (Brno), megkezdve látogatását a régióban. "Meggyőződésem, hogy a képviselők és a szenátorok havi bérének szintén 3,5 százalékkal kell emelkednie" - hangsúlyozta az elnök.

A politikusok bérnövelésének kérdésével - a kétkamarás parlament tagjain kívül a törvény a kormánytagokat és az elnököt is érinti - decemberi ülésén foglalkozik a cseh parlament két háza.

Amennyiben a törvényhozók nem tudnak megegyezni a fizetésemelés mértékéről, januártól béreik még nagyobb mértékben, 26 százalékkal növekszenek. Ez annak következménye, hogy 2010 óta a politikusi fizetések takarékossági okok miatt nem változtak.

Az akkor hozott döntés az idei év végén elveszíti érvényességét, és a politikusok bérei bizonyos szabályok szerint újra emelkednének. Így jött ki a 26 százalék, amelyet a törvényhozók nagy része igazságosnak tartana.

Ugyanakkor arról nemigen beszélnek, hogy az elmúlt években gazdasági gondok miatt a közszféra alkalmazottainak a bére sem emelkedett. A kormány döntése alapján januártól azonban az ő jövedelmük csak 3,5 százalékkal nő.

A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) által vezetett kormánykoalíció ezért azt javasolta, hogy a politikusi bérek is 3,5 százalékkal nőjenek. A parlament két háza hosszú viták után 14,5 százalékos, szerinte kompromisszumos bérnövekedési javaslatot fogadott el. A CSSD elnöksége ezt követően felszólította képviselőit és szenátorait, hogy ezt a javaslatot utasítsák el.

Jelenleg egy törvényhozó bruttó alapfizetése 55 900 korona (1 korona 11,3 forint), ami különféle kiegészítésekkel, térítésekkel havonta akár 45 100 koronával is nagyobb lehet. A 3,5 százalékos béremelésnél az új alapfizetés 57 600 korona lenne, 14,5 százalékos béremelésnél 64 000, míg a 26 százalékosnál 70 400 korona.

A prágai sajtó úgy véli, hogy a törvényhozók egy része valójában arra játszik, hogy az ügyben az év végéig semmiféle döntés ne születhessen, és béreik a közvélemény nyomása ellenére is 26 százalékkal nőjenek.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com