1,6 milliárd programokra és a fehérvári múzeum felújítására

A kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja az Árpád-ház program első ütemében megvalósuló tudományos-szakmai alprogramokat, emellett további, mintegy 400 millió forint támogatást biztosít a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítésére - közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek arra, hogy az Árpád-ház program célja elhelyezni az Árpádok örökségét a magyar és az európai közemlékezetben, illetve előkészíteni az Aranybulla kiadása 800. évfordulójának megünneplését (2022), valamint Szent István halálának 1000. évfordulójáról (2038) való megemlékezést.

    
Annak érdekében, hogy a tudomány legfrissebb eredményeire alapozott összkép alakuljon ki az Árpádokról, a Magyar Tudományos Akadémia intézményei, közgyűjte mények, egyetemi tanszékek, önkormányzatok, kulturális egyesületek különböző tudományos kutatási, valamint ismeretterjesztő-kultúraközvetítő, értékmentő programokat szerveznek, s ezekhez a kormány 1,2 milliárd forint támogatást biztosít.
  

Emellett folytatódik a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése is, melyre további 400 millió forintot biztosít a kormány. Az értékes műemléképület a részleges rekonstrukciót követően helyet adhat a Magyar Nemzeti Múzeum az Árpádok történelmi művét bemutató tárlatának, és megfelelő tere lehet egy, a város történetét, kulturális örökségét bemutató új, állandó kiállításnak is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com