A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumhoz került Áchim L. András hagyatéka

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumhoz került Áchim L. András, a Magyarországi Parasztpárt egykori elnökének, néhai országgyűlési képviselőnek a hagyatéka - közölték pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.Martyn Emília igazgatóhelyettes elmondta, gyűjteményeik gyarapítása folyamatos feladatot jelent, olyan tárgyak beszerzésére is törekszenek, amelyek az egykor Békéscsabán élt, neves személyekhez kötődnek, akik korukban jelentős tetteket vittek véghez. Ilyen személy volt Áchim L. András is.
    

Felidézte, 2021-ben rendeztek egy tárlatot Áchim L. Andrásról objektíven címmel születésének 150., halálának 110. évfordulója alkalmából. Előtte vették fel a kapcsolatot a parasztpolitikus még élő utódaival. Medvegy Iván - akinek nagyanyja volt Áchim L. András lánya, Mária - ekkor határozta el, hogy a birtokában lévő dokumentumokat és tárgyakat végrendeletében a múzeumnak adományozza. Ezt az óhaját teljesítette a közelmúltban özvegye, Medvegyné Máthé Krisztina - ismertette a hátteret.
    

A tárgyakat Forrainé Kovács Márta történész muzeológus mutatta be. A múzeumhoz került egy részletes családfa, amelyen Gyóni Géza neve is olvasható, aki Áchim másodunokatestvére volt. A múzeum készül egy Gyóni-tárlatra a közeljövőben, ennek a tárgyi emléknek ott is lesz jelentősége - jegyezte meg. A tárgyak sorát bővíti Áchim  Mária vésett díszítésű, ácsolt ládája, a "szuszék", amely kelengyésláda volt.
    

A dokumentumok között megtalálható Áchim L. András szüleinek, Áchim Andrásnak és Prisztavok Ilonának az esketési levele,; Áchim L. András keresztlevele, az ő és Rajtár Ilona származási táblája; özvegyének gyászjelentése és egy róla készült fotó ; lánya, Áchim Mária és Medvegy Elemér házassági anyakönyvi kivonata, továbbá a Magyarországi Parasztpárt által kibocsátott gyászjelentés 1911. május 16-ról.
    

Forrainé Kovács Márta az MTI-nek elmondta, megkapták Mezőfi Vilmos Áchim L. Andrásnak küldött táviratát is, amelyen dátum ugyan nem szerepel, a szövege: "Felmentésedhez üdvözöl, Mezőfi". Ezt vélhetően akkor kapta a politikus, amikor felmentéssel lezárult Nagyváradon az ellene és a kiadványai miatt indított pereskedés.
    

A felsoroltakon túl még számtalan családhoz kötődő és feldolgozásra váró dokumentum is található az ajándékozott anyagban - közölte. A történész muzeológus elmondta, az intézmény tavaly indította útjára az új szerzemények kiállítást, a dokumentumokat ott bemutatják majd; emellett a kutatók számára digitalizált formában elérhetővé teszik.
    

Az MTI-nek elmondta, Áchim "megosztó személy" volt, több könyvet is írtak róla, némely pozitív, más szélsőségesen negatív irányban elfogult. Golyó végzett vele, ám halálának körülményei pontosan nem tisztázottak, a csendőri és kórházi jelentések eltűntek; ráadásul sok dokumentum csak külföldön lelhető fel. Ezért szerinte "fontos lenne még kutatni az életét".
    

Medvegyné Máthé Krisztina a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "azt a tiszteletet, szeretet és megbecsülést, amelyet Áchim L. András kivívott, szeretné most visszaadni Békéscsabának". Áchim Liker András 1871. március 15-én született Békéscsabán, ott is halt meg 1911. május 15-én. 1905-ben a Mezőfi Vilmos által vezetett Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt programjával országgyűlési képviselővé választották.
    

1906. március 18-án megalakította a Magyarországi Független Szocialista Parasztpártot és hetilapját, a Paraszt Újságot. Az 1906-os választásokon már ennek a programjával választották képviselővé, de mandátumát a Kúria megsemmisítette. Ugyanakkor lázítás és osztály elleni izgatás címen bűnvádi eljárást indítottak ellene, amely 1908-ban óriási sajtóérdeklődés mellett Nagyváradon a felmentésével végződött. Az 1910-es választásokon ismét parlamenti képviselő lett.
    

Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Gábor verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolylövéssel saját otthonában megsebesítette. Áchim súlyos hasüregi sebesüléseket szenvedett, amelyekbe másfél nappal később belehalt. Később súlyos tényállás-félreértelmezés miatt a Zsilinszky testvéreket önvédelem címén az esküdtek felmentették a gyilkosság vádja alól.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com