A kastélyok és kúriák adatbázisának létrehozását ajánlja a településvédők szövetsége

A vonzerővel rendelkező, de még kevésbé ismert védett kastélyok és kúriák adatbázisának létrehozását szorgalmazza a településvédők szövetsége - erről a város- és faluvédők hétvégén, Nyíregyházán tartott országos találkozóján és konferenciáján született döntés a szervezet vezetőinek kezdeményezésére.

Cservenyák Katalin, a találkozót rendező Nyíregyházi Városvédő Egyesület sajtóreferense vasárnap az MTI-nek elmondta: a résztvevők 17 pontból álló ajánláscsomagot fogadtak el az épített és természeti környezet megóvásának további erősítésére. A műemlék kastélyok és kúriák pontos felmérése mellett javasolják, hogy a helyi védelem alatt álló épületek értékmentése a jövőben egységesen kidolgozott jogszabályok alapján történjen a településeken. Ajánlják a törvényhozásnak a falusi turizmus és csereüdültetés ösztönzését is, amelyet a településvédők szerint adó- és pénzügyi terhek csökkentésével lehetne elérni.

Márciusban adhatják át a felújított Károlyi-várkastélyt

A város- és faluvédők a jövőben ösztönzik az elnéptelenedő, kis lélekszámú falvakba költöző és ott régi parasztházakat eredeti állapotukban felújító magánemberek tevékenységét is. Nyíregyházán hozott határozatuk alapján kézikönyv összeállításával segítik elő az épületfelújításokat, a szóba jöhető települések népszerűsítését, segítik az ott található népi tárgyak bemutatását és a fiatal szakmunkások felújítási önkéntes munkavégzését. A településvédők szövetsége és tagszervezetei lépéseket kívánnak tenni a magántulajdonban lévő, kulturális örökségi értéket hordozó emlékek megjelölésére, megfelelő védelmére és megismerhetőségére is.

El szeretnék érni továbbá, hogy a magyarországi beruházók, tervezők és kivitelezők pályázatai, illetve munkái kapjanak nemzetközi figyelmet, elismerést. Továbbra is biztosítani kívánják az Europa Nostra díjakra nevezett pályázatok gondos elbírálását, valamint megteremtik a magyar delegátus részvételét az Europa Nostra Tanács ülésein. A 17 pontos ajánláscsomag tartalmazza még a szövetség, a tagegyesületek és a civil szervezetek együttműködésének erősítését, a helyi önkormányzatokkal való kapcsolattartás további javítását és a törvények által biztosított jogok hatékonyabb érvényre juttatását.

A településvédők mindemellett fontosnak tartják a különböző támogatási pályázatokon való részvételük fokozását, tevékenységük hatékonyabb ismertetését és mozgalmukba a korábbiaknál nagyobb számban kívánják bevonni a fiatalokat.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com