A költészet napja - Versünnep Fesztivál szombaton a Nemzeti Színházban

Tizenhét professzionális előadóművész vesz részt a 10. Versünnep Fesztivál döntőjén. Az eseményt a hagyományoknak megfelelően április 11-én, a költészet napján tartják a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

kolteszetA 18 órakor kezdődő versengést megelőzően a színház előtti parkban és az épületben egész napos rendezvény várja a költészet iránt fogékony fiatalokat és idősebbeket - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint felidézik, az idén 10 éves Versünnep rendezvénysorozata azzal a céllal indult útjára, hogy segítse a klasszikus és a kortárs magyar költészet alkotásainak népszerűsítését, mégpedig egy színművészek és előadóművészek részére meghirdetett vers- és prózamondó verseny megrendezésével.

A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon által meghirdetett Versünnep 2015 jubileumi versenysorozatára idén először három kategóriában lehetett nevezni.

A hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói mellett most első ízben hirdették meg a szervezők az énekelt vers és versmegzenésítés kategóriáját, amelyre a magyar költészet iránt elkötelezett zenészek, zeneszerzők, előadók jelentkezését várták.

A fesztiválon idén megemlékeznek a magyar nyelvű színjátszás kezdetének 225. évfordulójáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulójáról, valamint a 100 éve született Gáti Józsefről, az egyetem egykori legendás beszédtanáráról. Idén ünnepeljük József Attila költő születésének 110., valamint Márai Sándor író születésének 115. évfordulóját, így a versenyzőknek az ő műveikből kellett választaniuk.

A határidőig a versenyre összesen 73 nevezés érkezett. Közülük 23-an a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek. 42 művész az ország különböző városaiból, a legtöbben - 20 versenyző - Budapestről, de Pécsről, Szegedről, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Vácról és Veszprémből is érkezett nevezés. A határon túlról 8-an jelentkeztek, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Csíkszeredáról és Kolozsvárról is neveztek művészek a fesztiválra. A versenyzők kétharmada vers- és prózamondás, egyharmada pedig megzenésített vers kategóriában indult.

Az elődöntőket márciusban tartották: március 16-án Marosvásárhelyen, március 30-án Budapesten a József Attila Színházban, március 31-én pedig Kaposváron.

A Versünnep 2015 fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A rendezvény védnöke a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Írószövetség, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com