A Magyar Nemzeti Múzeum idén két helyszínen is várja a látogatókat

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főépületében és a Nemzeti Régészeti Intézetének Daróczi úti telephelyén tárlatvezetésekkel, előadásokkal, szakmai bemutatóval várják a látogatókat pénteken, a Kutatók éjszakáján:A fiatalabbaknak délelőtt többek között kincskereső programmal, diák-tárlatvezetéssel és archaeozoológiai bemutatóval készül a múzeum, a felnőtteket pedig Campona-butik címmel római kori viseletek bemutatójával, régészeti előadásokkal és kulisszák mögötti és kurátori tárlatvezetésekkel várják az Éremtárban, a Történeti Képcsarnokban, a Római Kőtárban és a Seuzo kincsnél - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.
    

Mint írják, a rendezvényen a koronázási palástként ismert, István király miseruhájának rejtett dimenzióiról is szó lesz, valamint a látogatók megismerhetik többek között a pattintott kőeszközök készítésének technikáit. A tájékoztató szerint az MNM Nemzeti Régészeti Intézetében az iskolások régészeti helyszínelőként próbálhatják ki magukat, a felnőtt korosztály pedig bepillanthat a restaurátorok munkájába vagy akár a transzcendencia anatómiájába.
    

A látogatók megismerhetik a csúcstechnológia alkalmazását a régészeti tárgyak vizsgálatában, Állatok a régészetben címmel szórványleleteken keresztül ismerhetik meg az archeozoológusi kutatómunkát, valamint bepillantást nyerhetnek a Nemzeti Régészeti Intézet mindennapi munkájába - áll a közleményben. A részletes program az mnm.hu oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com