Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban
Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban.
A szexuális feszültséggel átitatott, fordulatokkal teli alkotást a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában mutatták be.
A nagy sikerű Idegen a tónál című realista thriller után Alain Guiraudie visszatért a korábbi filmjeiből ismerős rejtélyes, meseszerű, több rétegű és egyben személyesebb történetmeséléshez.
Az Állva maradni főhőse Léo, az alkotói válságba került filmrendező (Damien Bonnard játssza), Alain Guiraudie alteregója.
A téma után kutató filmes Dél-Franciaországba utazik, hogy a farkasok életét tanulmányozza. Itt ismerkedik meg egy pásztorlánnyal, Marie-val, akibe beleszeret, majd családot alapítanak. Szülés után Marie depresszióba esik, nem bízik már Léóban, aki képtelen az együttélésre, rendszeresen magára hagyja.
Ezért végül a lány otthagyja a tanyán a férfit a csecsemővel. Léo próbál megfelelni a váratlanul nyakába szakadt magányos apaságnak, de ihlet és munka nélkül az élete egyre nyomorúságosabbá válik, míg végül teljesen kiszorulva a társadalomból, a farkasok felé sodródik.
"Szándékosan olyan főhőst választottam, akinek a foglalkozása relatíve szabadsággal jár. De ez a szabad életvitel pénzügyi bizonytalansághoz, sőt nyomorhoz is vezethet. Volt néhány év, hogy magam is ettől tartottam" - mondta az MTI-nek a rendező a cannes-i filmfesztiválon adott interjúban.
Alain Guiraudie ugyanakkor nem biztos abban, hogy lehetséges és érdemes a mai világban a teljes szabadságot keresni, ami szerinte a filmművészetben sem megvalósítható. Közelebb érzi magát az 1970-80-as évek filmrendezőihez, mint a radikálisan újat kereső alkotókhoz.
"Nehéz ma úgy filmet csinálni, ahogyan Picasso festett" - fogalmazott. "A főhőseim pont úgy kutatnak valami után, mint én, de nem hiszem, hogy teljes szabadságra vágynak. Sőt, abban sem hiszek, hogy az minden szempontból jó lenne" - tette hozzá.
"Közhelynek számít, hogy annak idején az emberek többet voltak együtt, szolidárisabbak voltunk egymással, sokkal inkább hasonlóan gondolkodtunk, mint manapság. Az viszont igaz, hogy fiatalon arra vágyik az ember, hogy egy csapatba tartozzon a környezetében lévőkkel. Vagyis lehet, hogy csak a saját fiatalságom iránt nosztalgiázom, és nem is az 1970-es évek iránt. Mindenesetre az akkori vidéki Franciaország életmódja állt hozzám legközelebb. De korántsem erről a letűnt világról szól a film" - mondta a rendező.
Megítélése szerint Léo passzív hős, az eseményeket nem ő irányítja, hanem a dolgok megtörténnek vele.
"A mai világban aki szabad akar lenni, az automatikusan kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és a kérdés azonnal felmerül: a létbizonytalanságot nevezhetjük-e szabadságnak. Léo nem maga választotta világban él, inkább csak elszenvedi helyzetét, hiszen éppen a többiek jelentik az ő szabadságának korlátait" - hangsúlyozta a rendező. "Ráadásul meggyőződésem, hogy az én egyéni szabadságom ott ér véget, ahol a másik ember szabadsága kezdődik.
Ugyanakkor tény, hogy a filmkészítés nagy szabadságot ad, és filmrendezőként nem ártok senkinek" - tette hozzá.
A rendező valamennyi filmjének főhőse egzisztenciális válsággal küzd. Léo azonban nem egyszerűen a saját élete, hanem általában a lét értelmét is keresi.
Ezért próbál meg a civilizációtól elszakadva a természetben élni, ahol szimbolikus és konkrét értelemben is a bárányok és a farkasok kibékítésére törekszik.
"Az a mélyen ellentmondásos helyzet, amelyben a főhős találja magát, az utolsó jelentben ér a csúcspontjára, amikor a bárányok és a farkasok ténylegesen is szembetalálják magukat egymással.
Léo megpróbálja megvalósítani azt az utópiát, amely szerint a bárányok és a farkasok békében élhetnek egymás mellett. A film arról szól, hogyan közeledünk az életben a többiek felé, hogyan próbálunk kapcsolatot teremteni egy hajléktalannal, egy kellemetlen idős emberrel, egy nővel, miközben lehet, hogy semmi értelme az empátiának" - mondta Alain Giraudie, aki a jövőben is olyan álomszerű filmeket szeretne csinálni, amelyekben az ellenség megismerésének és megbékítésének vágya a valóság kegyetlenségébe ütközik.
MTI
A szexuális feszültséggel átitatott, fordulatokkal teli alkotást a cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában mutatták be.
A nagy sikerű Idegen a tónál című realista thriller után Alain Guiraudie visszatért a korábbi filmjeiből ismerős rejtélyes, meseszerű, több rétegű és egyben személyesebb történetmeséléshez.
Az Állva maradni főhőse Léo, az alkotói válságba került filmrendező (Damien Bonnard játssza), Alain Guiraudie alteregója.
A téma után kutató filmes Dél-Franciaországba utazik, hogy a farkasok életét tanulmányozza. Itt ismerkedik meg egy pásztorlánnyal, Marie-val, akibe beleszeret, majd családot alapítanak. Szülés után Marie depresszióba esik, nem bízik már Léóban, aki képtelen az együttélésre, rendszeresen magára hagyja.
Ezért végül a lány otthagyja a tanyán a férfit a csecsemővel. Léo próbál megfelelni a váratlanul nyakába szakadt magányos apaságnak, de ihlet és munka nélkül az élete egyre nyomorúságosabbá válik, míg végül teljesen kiszorulva a társadalomból, a farkasok felé sodródik.
"Szándékosan olyan főhőst választottam, akinek a foglalkozása relatíve szabadsággal jár. De ez a szabad életvitel pénzügyi bizonytalansághoz, sőt nyomorhoz is vezethet. Volt néhány év, hogy magam is ettől tartottam" - mondta az MTI-nek a rendező a cannes-i filmfesztiválon adott interjúban.
Alain Guiraudie ugyanakkor nem biztos abban, hogy lehetséges és érdemes a mai világban a teljes szabadságot keresni, ami szerinte a filmművészetben sem megvalósítható. Közelebb érzi magát az 1970-80-as évek filmrendezőihez, mint a radikálisan újat kereső alkotókhoz.
"Nehéz ma úgy filmet csinálni, ahogyan Picasso festett" - fogalmazott. "A főhőseim pont úgy kutatnak valami után, mint én, de nem hiszem, hogy teljes szabadságra vágynak. Sőt, abban sem hiszek, hogy az minden szempontból jó lenne" - tette hozzá.
"Közhelynek számít, hogy annak idején az emberek többet voltak együtt, szolidárisabbak voltunk egymással, sokkal inkább hasonlóan gondolkodtunk, mint manapság. Az viszont igaz, hogy fiatalon arra vágyik az ember, hogy egy csapatba tartozzon a környezetében lévőkkel. Vagyis lehet, hogy csak a saját fiatalságom iránt nosztalgiázom, és nem is az 1970-es évek iránt. Mindenesetre az akkori vidéki Franciaország életmódja állt hozzám legközelebb. De korántsem erről a letűnt világról szól a film" - mondta a rendező.
Megítélése szerint Léo passzív hős, az eseményeket nem ő irányítja, hanem a dolgok megtörténnek vele.
"A mai világban aki szabad akar lenni, az automatikusan kiszolgáltatott helyzetbe kerül, és a kérdés azonnal felmerül: a létbizonytalanságot nevezhetjük-e szabadságnak. Léo nem maga választotta világban él, inkább csak elszenvedi helyzetét, hiszen éppen a többiek jelentik az ő szabadságának korlátait" - hangsúlyozta a rendező. "Ráadásul meggyőződésem, hogy az én egyéni szabadságom ott ér véget, ahol a másik ember szabadsága kezdődik.
Ugyanakkor tény, hogy a filmkészítés nagy szabadságot ad, és filmrendezőként nem ártok senkinek" - tette hozzá.
A rendező valamennyi filmjének főhőse egzisztenciális válsággal küzd. Léo azonban nem egyszerűen a saját élete, hanem általában a lét értelmét is keresi.
Ezért próbál meg a civilizációtól elszakadva a természetben élni, ahol szimbolikus és konkrét értelemben is a bárányok és a farkasok kibékítésére törekszik.
"Az a mélyen ellentmondásos helyzet, amelyben a főhős találja magát, az utolsó jelentben ér a csúcspontjára, amikor a bárányok és a farkasok ténylegesen is szembetalálják magukat egymással.
Léo megpróbálja megvalósítani azt az utópiát, amely szerint a bárányok és a farkasok békében élhetnek egymás mellett. A film arról szól, hogyan közeledünk az életben a többiek felé, hogyan próbálunk kapcsolatot teremteni egy hajléktalannal, egy kellemetlen idős emberrel, egy nővel, miközben lehet, hogy semmi értelme az empátiának" - mondta Alain Giraudie, aki a jövőben is olyan álomszerű filmeket szeretne csinálni, amelyekben az ellenség megismerésének és megbékítésének vágya a valóság kegyetlenségébe ütközik.
MTI
Hozzászólások