Átadták az Év Gyerekkönyve díjakat

Átadták pénteken az Év Gyerekkönyve díjakat: idén Rofusz Kinga, Keresztesi József, Holló Kati, Todero Anna, Zágoni Balázs, Kiss Judit Ágnes, Papp Dóra, Farkas Róbert, Miklya Zsolt és Kürti Andrea gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásait, illetve tevékenységét díjazták az Ünnepi Könyvhéten.A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum negyedik alkalommal adta át az Év Gyerekkönyve elismerést öt kategóriában, független szakmai zsűri döntése alapján.

    
A 2018-ban megjelent kötetek szerzői közül az év gyerekkönyvírója 12 év alatti kategóriában Keresztesi József lett a Csücsök avagy a nagy pudinghajsza című könyvével, a 12 év feletti kategória elismerését pedig Zágoni Balázs vehette át A gömb című kötetéért. Az év illusztrátora Holló Kati lett, aki Rigó Kata Azt mondták, válnak című könyvét illusztrálta, az év fordítójának Todero Annát választották Elisabetta Gnone Olga, a papírlány című könyvének magyarra ültetéséért, az év leginnovatívabb könyve pedig Rofusz Kinga Otthon című munkája lett.
    

A zsűriben Kaposi Dorka művészettörténész, Jeney Zoltán író, műfordító, Mészáros Márton irodalomtörténész, Návai Péter pedagógus és Simon Krisztina könyvtáros foglalt helyet, az elnök idén is Péterfy Gergely író volt. Idén a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyvtárostanárok Egyesülete fővárosi és vidéki iskolák bevonásával szervezte meg a diákokból álló zsűrit, akik arról döntöttek, melyik tavaly megjelent könyveket találták a legjobbnak. A zsűrizésben részt vevő iskolák könyvtárpedagógusai különböző módszerek segítségével dolgozták fel a különböző kategóriákban jelölt gyerek- és ifjúsági könyveket.
   

A Diákzsűri az év gyerekkönyvírójának Kiss Judit Ágnest (Babaróka ajándéka) és Papp Dórát (Bolyongó) választotta, az év illusztrátorának Farkas Róbertet (Első könyvem a fénysebességről), az év leginnovatívabb könyvéért járó díjat pedig ők is Rofusz Kingának (Otthon) ítélték oda. A HUBBY az elmúlt évek gyakorlatát folytatva különdíjakat is osztott a gyerek- és ifjúsági irodalomban kifejtett fontos tevékenységért azoknak, akik hosszú ideje alkotnak egyenletes és magas színvonalon, és ezzel párhuzamosan kiemelkedő kezdeményezésekben vesznek részt. A szerzői díjat Miklya Zsolt, az illusztrátorit Kürti Andrea kapta idén.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com