Augusztus 20. - Megnyílt a Mesterségek ünnepe a budai Várban

Az esős, barátságtalan idő ellenére már az első nap délelőttjén sok érdeklődőt vonzott a Mesterségek ünnepe a budai Várban. A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény középpontjában az idén a pásztorok élete áll, a díszvendég pedig Spanyolország.

Az immár 29. alkalommal megvalósuló rendezvényen a még élő, ám ritka kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, emellett nép- és világzenei koncertek, táncházak, kézműves vásár és gyermekprogramok várják a látogatókat.

19742_01

Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a spanyol kézművesek Extremadurából és Galiciából érkeztek, saját vidékük hagyományos kultúráját mutatják be. Sokféle mesterséget hoztak, többek között ékszerkészítők, üvegfestők, bőrdíszművesek, cipőkészítők, fazekasok alkotásait láthatják az érdeklődők a Savoyai teraszon. A látogatókat spanyol vendéglátás is fogadja.

Hozzátette: az előző évek vendég-országai szintén visszatértek a rendezvényre, így az Oroszlános udvarban Kirgizisztán, Üzbegisztán, Algéria népművészetéből is kaphat ízelítőt a közönség. Egy algériai női kézműves egyesület például újragondolt viseleteket, ma hordható ruhákat fog bemutatni.

Oroszországból is érkeztek kézművesek és mint minden évben, a határon túli magyarok is bemutatkoznak több helyszínen a budai Várban - tette hozzá.

Kiemelte: a pásztorművészet, a pásztorok mitikus élete a rendezvény fő témája. Autentikus pásztoremberek érkeztek a várba, akik felépítettek egy igazi pásztor hajlékot, bemutatják mindennapi életüket, munkájukról, életmódjukról mesélnek, viseleteket mutatnak be, pásztorhangszereket szólaltatnak meg, pásztortáncot tanítanak.

Mint mondta, a pásztor pihenő kertnek elnevezett helyszínen a legkisebbektől a nagyobb gyerekekig mindenki találhat programokat. Pásztorételeket is megkóstolhatnak az érdeklődők, a pásztorokkal kapcsolatos néprajzi előadásokat tartanak és fotókiállítás is látható.

Igyártó Gabriella elmondta: a rendezvényen mintegy 800 kézműves van jelen, több mint félszáz látványműhely mutatja be a különböző mesterségeket. Emellett bemutatkoznak a kézműves iskolák is, a kézműves mesterségeket oktató felnőtt képzőintézmények. Mint mondta, szeretnénk, ha egyre többen megismernék ezeket a hagyományőrző mesterségeket, aki pedig kedvet kap valamelyikhez, az be is iratkozhat az egyik kézműves iskolába.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett eseményen főzőbemutatók, mesemondás, bábszínházi előadások, tánc- és énektanulás, pásztorjátékok és koncertek is várják a közönséget. A gyerekeknek csuhézási, gyékényezési, agyagozási lehetőséget kínálnak, készíthetnek báránykát, ostort, kukoricaállatkát.

Igyártó Gabriella elmondta: csütörtökön fellép a torontói Kodály Néptáncegyüttes, lemezbemutató koncertet tart Kubinyi Júlia, pénteken színpadra lép Lajkó Félix, szombaton a Muzsikás Együttes, vasárnap pedig a Kerekes Band adja az esti koncertet. A programok két színpadon és a pásztor pihenőben valósulnak meg, többek között észt, lengyel, amerikai, bolgár nép- és világzenei együttesek mutatkoznak be a közönségnek.

A rendezvény kísérőeseményeként csütörtökön nyílik meg a Várkert Bazár felkérésére létrehozott Örökség és újítás című kiállítás a Testőrpalotában. A tárlat a Népművészeti Egyesületek Szövetségének legkitűnőbb mestereinek alkotásaiból válogat. Az ügyvezető igazgató elmondta: a szövetség több mint 230 alkotója állított ki a hagyományőrzést és az újítást a középpontba helyező tárlaton, amely november 22-ig látogatható.

A Mesterségek ünnepe részletes programjáról a rendezvény honlapján és Facebook oldalán található bővebb információ.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com