Az 1944 című történelmi dráma vetítésével indul az Észt hét filmes programja

Az 1944 című történelmi dráma vetítésével indul március 18-án az idei Észt hét filmes programja, amelyben egyebek mellett egy civilizációtól elzártan felnövő gyerekről, Arvo Pärt kortárs zeneszerzőről és az északi folkmetál sikereiről szóló alkotásokat is láthat a közönség a budapesti Művész moziban.1944Tavaly az észtek egytizede, egymillió ember volt kíváncsi az 1944 című történelmi drámára, amelyben az alkotók a lehető legobjektívebben próbálták megjeleníteni a Vörös Hadseregben és a balti SS alakulatokban egymás ellen harcoló észtek tragédiáját - idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

Mint írták, különleges csemegének ígérkezik a nyitófilmen túl az Őszi bál rendezője, az erőteljes képi világáról és zeneválasztásáról ismert Veiko Ounpuu új, kísérleti filmje, a Roukli, amelynek főszerepét az a Juhan Ulfsak alakítja, akit két éve láthatott a közönség a Gombászók című komédia rockzenészeként. A színész a budapesti vetítésen személyesen is jelen lesz.

Nagy érdeklődésre tarthat számot a Krisztus Szibériában él című dokumentumfilm is, amelyben a rendezők a civilizációtól szinte teljesen elzártan, egy különös vallási közösségben felnövő gyerek életét, lehetőségeit vizsgálták.
Látható lesz az Arvo Pärt világhírű kortárs zeneszerzőt bemutató érzékeny portréfilm is, valamint a Farkasszív című dokumentumfilm, amely az északi folkmetál sikerére próbál magyarázatot találni az észt Metsatöll és a finn Finntroll zenekarok segítségével.

Idén Csüllög Edina lesz az Észt hét magyar vendége. Az alkotó a Balti Film és Média Főiskolán sajátította el a filmkészítés művészetét és most Lepkeember című Mehis Heinsaar-adaptációját mutatja be más rövidfilmek kíséretében a közönségnek. Az animációs válogatásban az ismert filmkészítők mellett számos fiatal tehetség munkája is látható lesz.

A mozin kívül több koncert, kiállítás, könyvbemutató és színházi előadás is színesíti az Észt hét idei programját. Március 16-án a tengeri kultúra évének tiszteletére Arne Maasik Végtelen víz című kiállításával indul a hét a Fuga Budapesti Építészeti Központban, ahol a tengerfotók élményét Fred Jüssi hangfelvételei teszik teljesebbé. A témához kapcsolódik Arvo Iho március 19-én Veszprémben nyíló tárlata, amelyen a szerző a tengerparton élő észt emberek mindennapjait kapta lencsevégre.

Kadri Voorand énekesnő március 17-én öt zenésztársával ad koncertet a Heliotroop nevű formációval a BMC Opus Jazz Clubban, március 19-én pedig a Néprajzi Múzeumban találkozhatnak az érdeklődők a tavalyi Finnugor Kulturális Főváros, Obinitsa hagyományőrzőivel.

A hét folyamán két író is dedikálja új könyvét: Tiit Aleksejev A zarándokút című történelmi regényének folytatását, Az erős város című új kötetet mutatja be, Andrus Kivirähk pedig Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét című regényének magyarországi megjelenése apropóján érkezik Budapestre. A könyvbemutatók Budapesten március 22-én lesznek a Nyitott Műhelyben, Szegeden pedig másnap a Grand Caféban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com