Az Aidát vezényli Rózsa Ferenc tavasszal a Kairói Operában

Verdi Aidáját dirigálhatja tavasszal a Kairói Opera színpadán Rózsa Ferenc szombathelyi karmester, aki három nagysikerű koncertet adott szilveszterkor és az újév első napjaiban Kairóban, Alexandriában és Damanhúrban.Rózsa FerencA karnagy az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nagy megtiszteltetésnek tartja az egyiptomi felkérést, hiszen tudomása szerint harminc év óta nem adatott meg magyar karmesternek az, hogy a Kairói Opera színpadán állhasson. Sikernek könyveli el azt is, hogy a szilveszteri koncert után máris visszahívták, így az idén tavasszal Verdi Aidáját dirigálhatja majd a zenekarnak.

Rózsa Ferenc elmondta: izgalmas feladatot jelentett az arab hangzás- és ritmusvilágtól teljesen eltérő Strauss-műveket megtanítani a kairói zenekarnak, de osztrák gyökerei, bécsi származása átsegítette a kezdeti nehézségeken.
Megjegyezte: a hangverseny fogadtatása fantasztikus volt, az 1380 férőhelyes Kairói Operaház zsúfolásig megtelt, 1487 jegyet adtak el, még a "csilláron is lógtak" az emberek.

Rózsa Ferenc szólt arról is, hogy a világ számos országából kap felkéréseket, Ausztriától Olaszországon, Németországon Franciaországon, Oroszországon át egészen Kínáig és Mexikóig, de továbbra is szombathelyinek vallja magát.

A karmester hozzáfűzte: szeretné, ha otthon is gyakrabban léphetne közönség elé, hiszen szívesen dolgozik együtt a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekarral.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com