Befejeződött a kecskeméti Ráday Múzeum fejlesztése

Befejeződött a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumának fejlesztése, amelynek részeként a kecskeméti intézmény új oktatótérrel, tanulmányi raktárral és két informatikai ponttal is gazdagodott - áll az MTI-hez szerdán eljutatott közleményben.

A fejlesztés célja az volt, hogy a múzeumban őrzött értékes és különleges gyűjtemény jobban hasznosulhasson az oktatásban, a ritkán látott állományokhoz való hozzáférési lehetőség szélesebb legyen, és elérhetővé váljanak a digitalizált kulturális örökségi értékek.

IMG-5977

A mintegy 94 millió forint uniós és hazai támogatásból megvalósult fejlesztés keretében 30 ember befogadására alkalmas oktatóteret, szintén 30 tagú csoportokat befogadni képes tanulmányi raktárt és a digitális tartalmakhoz hozzáférést biztosító informatikai pontokat alakítottak ki.

Emellett a fogyatékkal élők múzeum- és levéltárhasználatát segítő eszközöket helyeztek el, valamint többek között korszerű állományvédelmi és biztonsági eszközrendszereket szereztek be.

Az új terek a Kecskeméti Református Egyházközség birtokában lévő és a Ráday Múzeumot eddig is befogadó kecskeméti Ókollégium boltíves pincerészében kaptak helyet. A klasszicista stílusú, műemléki védelem alatt álló középületet 1830-ban emelték.

MTI

Hozzászólások


Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

A híres horror-író regényei között akad, amelyik rejtélyesen eltűnt, míg egy másikat tizenkét kiadó utasított el, de olyan sztori is akad, amit maga King zárt be a fiókjába.

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...


A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

http://ujhazak.com