Benkő László 33 éve írt szólólemezéről játszik a Teslában

Benkő László, az Omega együttes billentyűse 1982-ben megjelent Lexikon című szólólemezének dalait adja elő április 24-én a fővárosi Teslában. A zenészt Andras Tóth, a techno stílust képviselő, nemzetközileg szintén ismert zeneszerző, zongorista követi.Benkő LászlóA Hangmúzeum Budapest kezdeményezés egészen egyedülálló célt tűzött zászlajára: összehozni egy színpadon a magyar elektronikus zene két ikonikus alkotóját, akiknek munkásságát majdnem harminc év választja el egymástól - szerepel az esemény Facebook-oldalán. A koncert alatt a háttérben, a vetítőfalon a magyar animáció fénykorának (1960-1980) mesterművei pörögnek jövő pénteken a fővárosi Teslában, a Kazinczy utcában.

Benkő László úttörő szerepet játszott a magyarországi szintetizátorzenék, a space-hangzás, valamint a kísérleti elektronika kibontásában, szólólemezei a mai napig a műfaj itthoni klasszikusai. Utóbbiak sorában az első volt a Lexikon címmel 1982-ben megjelent anyag, amelyet a Lexikon L-Z követett két évvel később. Benkő László későbbi szólólemezei - Ikarosz (1990), Omega-mix (1991), Impressio (1994), Hogyan tovább? (2004), Másik világ (2012) - szintén a szintetizátorokra épülő instrumentális zene.

Az Omega billentyűséhez hasonlóan, de az elmúlt években vált a nemzetközi színtéren ismertté Andras Tóth zeneszerző, zongorista, aki dj-zik is. Tizenkilenc évesen Londonba ment, ahol belemerült az angol főváros zenei életébe.

2004-ben Nora Naughtyval létrehozta a Polymorphin nevű zenészpárost, majd 2010-ben szólólemezt jelentetett meg az egyik legismertebb amerikai underground kiadó, a minimal-house és a detroiti techno vonalán mozgó Alphahouse Records gondozásában. Manapság a magyar dj-színtér meghatározó szereplője.

Tavaly a Contra Mundummal együtt megalapította az Akkult kiadót, amely tehetséggondozással is foglalkozik. A techno mellett a másik nagy szerelme a zongora, gyakran fűszerezi szettjeit és produceri munkáját akusztikus szerzeményekkel, volt minimalista improvizációs piano-estje a Toldiban, idén februárban pedig szóló zongoralemezt adott ki Ambiennes for Piano címmel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com