Bogdán Zsolt színművész Ady-estje a Radnóti Színházban

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető színésze Ady Endre-estjét láthatja a közönség november 7-én, jövő pénteken este a budapesti Radnóti Miklós Színházban.

rA kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész … függök ezen a zord élet-párkányon című pódiumestjének szövege versekből, naplórészletekből és publicisztikákból áll, így a költő emberi oldalát, a hol szerethető, hol elviselhetetlen Ady Endrét is megismerheti a közönség - olvasható a Radnóti Miklós Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójakét létrejött előadás szövegét Szugyiczky István válogatta és szerkesztette. Az est címét Ady Endre Áldott, falusi köd című, 1909-ben Érmindszenten írt verséből vett idézet adja.

Az előadás bemutatója Szatmárnémetiben volt április 10-én, majd másnap, a költészet napján a Kolozsvári Állami Magyar Színházban láthatta a közönség.

Az estről szólva a színész korábban azt mondta: "Ady egyszerre nagy, parányi, esendő és mégis magasztos - olyan, mint bárki más. Csakhogy ő nem átlagos, kispolgári életet élt, nagykanállal ette az életet, aminek aztán meg is kellett fizetnie az árát".

"Esterházy mondta egyszer, hogy Adynak elég bármelyik publicisztikáját kinyitni, és máris a mában érzi magát az ember. Elég nagy vészharang volt a magyar irodalomban Ady Endre, aki azért aktuális ma is, mert az igazat mondja. A világ alapjában véve semmit nem változott azóta" – mondta Bogdán Zsolt.

A művész hozzátette: abban szeretne hinni, hogy mindenfajta hatás ellenére a költészet egyre inkább helyet kap az életünkben, hogy az emberek újra kezükbe vesznek verseket.

Bogdán Zsoltot a magyar közönség számos filmben is láthatta már, a színész játszotta többek között a Deák Krisztina rendezte Aglaja, valamint a Kincses Réka rendezte Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotás férfi főszerepét.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com