Csaknem hétszáz alkotás érkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlatra 267 alkotó 684 művet adott be, ezek közül választja ki a zsűri azokat, amelyeket októberben bemutatnak az Alföldi Galériában.Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója a zsűrizésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a beadott művek között 434 festmény, 113 grafika, 110 plasztikai alkotás, valamint 27 máshova nem sorolható, vegyes technikával készült mű szerepel.

    
A héttagú zsűri szerdán a festészeti anyagot nézte végig, csütörtökön a szobrokat veszik sorra, valamint a teljes anyagot áttekintve véglegesítik a bent maradt művek listáját, pénteken pedig határoznak az elismerésekről, így a tárlat 1,5 millió forinttal járó fődíjáról, a Tornyai-plakettről, valamint az életműdíjról is. Ez utóbbit a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélik oda. A döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. Az elismerések között átadják a fiatal festők nívódíját is, és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.
    

Pogány Gábor, a zsűri elnöke kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek legmagasabb színvonalú anyaga szerepel majd a tárlat kétszáz alkotása között. A közelmúlt díjazottjai között sokan voltak a fiatal művészek, ez meghozta a kedvet a jelentkezésre a frissen végzett vagy még tanulmányaikat folytató alkotók számára. Ugyanakkor sokan vannak a visszatérő kiállítók, köztük Szurcsik János, a korábbi Tornyai-plakettes művészek közül a legidősebb még élő alkotó - mondta a művészettörténész.
   

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, amelyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő Velencei Biennálé tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com