Csaknem negyven galéria vesz részt az Art and Antique művészeti vásáron

Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr néven a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok adott otthont évente a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven rendezik meg a vásárt, ahol már a kortárs művészet is jelen van a klasszikus műtárgyak mellett - emlékeztet az szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.
    

Az idei kiállítók közül kiemelik a Virág Judit Galéria kortárs anyagát, a fontosabb művek között említve Nádler István 1996-os, Cím nélkül sorozatának három nagy méretű olajképét, Lakner László 1964-es, Kürt és káposzta című szürnaturalista munkáját, Rozsda Endre kaleidoszkópszerűen felépített Kompozícióját, Konok Tamás 1976-os Tension linéaire című művét, Keserü Ilona hetvenes évekbeli szitanyomatait, valamint Hencze Tamás, Fehér László és Bak Imre műveit.
    

A MissionArt Galéria a kortársak közül kiállítja a vásáron Bak Imre, Bánki Ákos, Verebics Ágnes, Wahorn András munkáit, a klasszikusok közül pedig Bálint Endre, Derkovits Gyula, Kondor Béla valamint Victor Vasarely alkotásait. A Molnár Ani Galéria olyan válogatást mutat be, amely egyaránt reprezentálja a geometrikus és lírai absztrakciót, valamint helyet kapnak a kurrens társadalmi és művészeti kérdéseket bemutató, konceptuális művek is. Kiállító művészeik között szerepel Benczúr Emese, Csizik Balázs, Ernszt András, Fábián Erika, Haász István és Konok Tamás.
    

A The Space Contemporary Art Gallery Budapest legfiatalabb galériájaként Hajnal Gabriella kárpitművész, Csorba-Simon István, Fürjesi Csaba, Horváth Lóczi Judit, Kiss Botond András és Méhes Lóránt Zuzu képzőművészek, Hajgató Terézia, Kiss Márta és Koleszár Kata festőművészek, valamint Robitz Anikó fotóművész munkáival jelenik meg.
    

A TOBE Gallery fókuszában a kortárs fotográfia és kollázsművészet ibero-amerikai és magyar alkotói állnak, TOBE Project nevű kezdeményezésünkben pedig a kortárs képzőművészet több médiuma is megjelenik. A vásáron mások mellett Gál András, José Luis "Chuchi" Sánchez, Gustavo Blanco-Uribe, Almudena Romero, Jean-Francois Lepage és fiatal magyar fotóművészek munkáival lesznek jelen.
    

A Vintage Galéria programja a modernizmus alkotói (André Kertész, Moholy-Nagy László), a neoavantgárd és konceptuális művészet (Attalai Gábor, Hajas Tibor, Maurer Dóra), valamint kortárs alkotók (Ősz Gábor, Szabó Dezső, Szíj Kamilla) bemutatására fókuszál. A WOP Galéria Budapest kiemelt feladatának tekinti a magyar és nemzetközi grafikai anyagok bemutatását, értékesítését; a vásáron Ai Wei Wei, Bak Imre, Fajó János, Victor Vasarely és Maurer Dóra munkái is megvásárolhatók standjukon.
    

Az Art and Antique kínálatában az antikvitások is jelentős szerepet kapnak: az Arany Csillár Galéria több száz régi, modernizált csillárral bíró gyűjteményének darabjaival érkezik, az Artcore Antik & Design art deco, bauhaus, midcentury, modern és kortárs design bútorokat értékesít, a BÁV ART Aukciósház és Galéria pedig ékszerekkel és műtárgyakkal várja a látogatókat.
    

A Bernabo art-furniture kollekciója többségben magyar és francia art deco bútorokat tartalmaz, a Budapest Poster Gallery a régi plakátokkal és plakáttervekkel foglalkozó galériaként mutatja be többek között Kassák Lajos és Konecsni György munkáit. A vásárt jótékonysági online aukció egészíti ki, a kiállító galériák felajánlásaival: az Axioart felületén március 5-ig lehet licitálni az Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány javára meghirdetett árverésen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com