Családi napot rendeznek a Millenárison

Koncertekkel, színielőadásokkal, sporteseményekkel és játékokkal várják a család minden tagját korra és nemre való tekintet nélkül a Család Ünnep Magyarországgal elnevezésű eseményre március 22-én a Millenárison.

huA reggeltől késő délutánig tartó, több helyszínen zajló programokat a szervezők úgy alakították ki, hogy a család minden tagja megszólítva érezze magát - olvasható a programot szervező Családháló.hu közleményében.
A Családi Színpadon a Kolompos együttes, a Muzsikás és Szalóki Ági családi koncertjét élvezhetik majd a jelenlévők, miközben a Meseforgó Színpadon többek között a Magyar Népmese Színház, a Misztrál és a Magonc együttes lép fel.

Reggel a Kárpát-medence magyar tájegységeit képviselő táncegyüttesek Tavaszköszöntő menettáncával és a Családfa avatóval indul az ünnepség, este pedig a Gólyalábas Tűzszínház látványprodukciójával zárul, amelyben tavaszi hagyományokat elevenítenek fel játékosan a közönség bevonásával.

Egész nap hórihorgas gólyalábasok, garabonciások, kézi hajtású fa körhinta és családi mini cirkusz szórakoztatja a látogatókat, eközben a Kézművesek utcájában az apáról fiúra öröklődő régi és új mesterségekkel ismerkedhetnek meg.
A kulináris élményekre vágyókat Magyarország jellegzetes ételei várják, a helyszínen felállított jurtában még a honfoglalás kori ételkülönlegességekbe is belekóstolhatnak.

A kisbabával érkezőket a Csigabiga Palota programjai hívják, a nagyobbak pedig a Magyar Mesék Kertjében merülhetnek el az inasélet rejtelmeiben a cégérek és korhű jelmezbe bújt játékmesterek segítségével.

A Családország Segítő Szigetén civil szervezetek, mozgalmak, programok mutatkoznak be családokat segítő, gyermekgondozási, testi-lelki egészséget érintő témákkal. Lehetőség lesz a helyszínen személyes beszélgetésre szakemberekkel, illetve a rendezvény során a munkavállalásról, a hordozásról és nevelési kérdésekről szóló pódiumbeszélgetéseken, műhelymunkákon is részt vehetnek a szülők.

A csarnok emeletén Böjte Csaba A szeretet bölcsője című könyvének illusztrációiból nyílt kiállítás is megtekinthető lesz.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com