Csütörtökön kezdődik a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden

Csütörtökön kezdődik a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden, az ArtColony - Cered 2023 témája a tabu lesz. Az alkotásokat az augusztus 12-ei ArtPikniken mutatják be, és ekkor avatják a grafikai műhellyel is rendelkező ArtComplexet, amellyel idén bővült az alkotóbázis - tájékoztatta az MTI-t a művészeti vezető kedden.Fürjesi Csaba elmondta: a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep 28 éve működik, és az európai művésztelepek között azok közé tartozik, amelyeknél évenként más-más tematika szerint zajlik az alkotó munka. Eddig több száz, főként Európából érkező művész és szakember kapcsolódott be a munkába - tette hozzá.
    

Grafikusok, szobrász- és festőművészek, művészettörténészek vesznek részt zömmel az idei művésztelep munkájában, de lesz közöttük esztéta, építőművész és író, költő, performer is, a meghívott művészek Magyarország mellett Szlovákiából, Csehországból, Litvániából, Belgiumból, az Egyesült Arab Emírségekből és Ausztriából érkeznek.
    

Az idei művésztelep július 20-án kezdődik és augusztus 9-ig tart. Ezen időszakon belül a meghívott művészek más-más időtartamban, az előzetesen egyeztetett egyéni időpontban vesznek részt. Augusztus 1-9. között a tabu tematikájában alkothatnak a résztvevők - mondta Fürjesi Csaba. Tavaly a groteszk, két éve a hangáradat volt a művésztelep témája. Akkor 12 különböző hangot rögzítettek a Nógrád vármegyei faluban, többek között a harangét, a libákét, kutyaugatást, kocsmazajt, a dinnyeárust, valamint a művészek beszélgetését. Az ebből összeállított háromperces etűdöt küldték el az alkotóknak, a művészek pedig erre reagáltak.
    

A szimpózium összművészeti fesztivállal, az ArtPiknikkel zárul, ahol megtekinthetők lesznek a műalkotások. Az augusztus 12-i rendezvényen egész napos programokkal, a képzőművészet mellett hagyományos helyi gasztronómiai fogásokkal, családi programokkal, koncertekkel és esti színházi produkcióval várják a látogatókat.
    

Ezen a napon adják át az ArtComplexet. A 400 négyzetméteres új alkotóházat és galériát a volt tsz-irodából alakították ki a TOP Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázatán elnyert 125 millió forintból. A multifunkciós, fedett rendezvénytér helyet ad az alkotók műhelymunkáinak is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com