Debreceni virágkarnevál: 18 virágkocsi és 27 művészeti csoport a menetben

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál.A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet mintegy hat kilométeres útvonala mentén elhelyezkedő közönség. A virágkompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát.

    
A virágkocsik elkészítéséhez a több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra - mondták el a szervezők az MTI-nek. A kompozíciók felvonulását ezúttal is a Debrecen címerét és a Szent Koronát bemutató kocsik nyitották meg. A Szent Koronát és a Szent László legendáját bemutató virágkocsikat korábban Csíksomlyón, a pápalátogatás idején már láthatta a közönség - jelezte az MTI-nek Bódor Edit főszervező.
    

Debrecen testvérvárosai közül a németországi Paderborn, a japán Tojama, valamint Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be. Közös kocsit készített Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye is, nyolc virágkocsit pedig a Debrecenbe települt multinacionális cégek készítettek el. Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta azt is: a karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeztek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonult fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.
    

Kedden délután a Nagyerdei Stadion rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők a feldíszített virágkocsikat és a kiállított oldtimer autókat és motorokat. Este a stadionban az ország legnagyobb arénashow-ját rendezik meg kétezer fellépővel. A húszezres stadionba minden jegy elővételben elkelt - közölte Bódor Edit.
    

A augusztus 20-ai karneváli programsorozat este az Egyetem téren tűzijátékkal és Kiscsillag-koncerttel fejeződik be. A virágkocsik közül öt Nagyváradra indul, de most első alkalommal az Érmellék valamennyi magyarlakta településén is megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek. A többi virágkompozícióz augusztus 21-én a ráadáskarnevál esti felvonulásán ismét láthatja majd a debreceni közönség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com