Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel.

Nem akartunk színészkedni, a filmmel így is elég messzire kimozdultunk a komfortzónánkból, ezért kikötöttük már az elején, ha már szerepelni kell, akkor csak magunkat alakítjuk - idézte fel Csöndör László, azaz Diaz, a kisköltségvetésű mozifilm szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

film-keszul-a-wellhellorol-07050756

Lévai Balázs, a film producere elmondta: generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. Ennek megfelelően a stáb szinte minden alkotója kevesebb mint 30 éves.

A #Sohavégetnemérős a szokásostól teljesen eltérő módon készült, ugyanis eleinte nem volt kész tervük, nem volt történet, csupán egy vízió, ehhez kerestek "szövetségeseket". Egy átlagos magyar játékfilm büdzséjének ötödéből készült alkotást több mint 15 intézmény és piaci vállalat támogatta - fűzte hozzá.

Nem Wellhello-imázsfilmet, hanem kedves közönségfilmet akartunk létrehozni, szeretethető karakterekkel és történetekkel, amelyekből érezni a Wellhello-életérzést is - hangsúlyozta az eseményen Tiszeker Dániel, a film rendezője. Kiemelte: 34 pályája elején járó, vagy teljesen pályakezdő fiatal színész látható a #Sohavégetnemérősben - mások mellett Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos -, akik közül többek kivívták már a színházi szakma elismerését.

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban - Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron - és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze. A sajtótájékoztatón Debrecen alpolgármestere, Széles Diána elmondta: a film támogatásával a vidéki városban tanuló több mint 70 ezer diákot akarták kiszolgálni.

A #Sohavégetnemérős létrejöttét segítette az Új Nemzedék Központ is, amelynek vezetője, Süveges Antal Pál kiemelte: nem akartak közvetlen üzeneteket megfogalmazni a filmben, csupán azt szerették volna elérni, hogy az alkotás által felvetett problémákról és megoldásokról beszélgessenek a mozi nézők.

A filmhez #Sohavégetnemérős címmel egy új dalt is írt a Wellhello, amelyet szintén a szerdai sajtótájékoztatón mutattak be a közönségnek.

A film operatőre Pataki Ádám volt, a forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Dósa Detti és Lévai Balázs írta. A gyártó a Színfolt Filmmel együtt a Laokoon Cinema volt.

Az országos filmpremier előtt a #Sohavégetnemérőst a Mozgó Mozi segítségével 50 nap alatt 100 olyan vidéki magyar városba is eljuttatják, - például Barcsra, Lentibe vagy Nagyatádra - ahol nem működik állandó filmszínház - mondta el Lévai Balázs. A film a vetítési időszakot követően DVD-n is meg fog jelenni.



MTI

Hozzászólások

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

http://ujhazak.com