Diákszínházi fesztivált rendeznek a hétvégén Pécsen

Csaknem háromszáz diák, kísérőtanár és színművész részvételével tartják meg a IV. Országos Diákszínházi Fesztivált április 22. és 24. között Pécsen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Közleményükben azt írták, hogy a "diákszínjátszás ünnepének" számító összművészeti kulturális esemény célja, hogy találkozási platformot kínáljon az ország fiatal - zömében középiskolás - színjátszóinak. A tizennégy előadást felvonultató rendezvényen azok a diákszínjátszó csoportok lépnek fel, amelyek előadásaikkal továbbjutottak a regionális megmérettetéseken.


A fesztiválra érkező 270 meghívott - diákok, kísérőtanáraik, a színházi szakma jeles képviselői - ezeket a győztes darabokat láthatja, majd a rendezvény végére a tizennégy darab közül szakmai zsűri választja ki az év legjobbjának ítélt színjátékát. Az esemény egy látványos felvonulással egybekötött ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét április 22-én, majd a versenydarabokat három helyszínen, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) kamaratermében, N. Szabó Sándor termében és a Bóbita Bábszínházban mutatják be, míg az előadásokat követő szakmai beszélgetések helyszínéül a PNSZ próbaterme szolgál majd.    


A vasárnapi díjkiosztóval véget érő háromnapos rendezvény nyitónapján teátrum színpadán egy "sprituális elektroakusztikus" könnyűzenei koncertet ad a Kaukázus zenekar és a ToSoDa együttes. A programról bővebb információk a www.odefeszt.hu honlapon olvashatók.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com