Elkezdődött a 19. Budapest Design Week

Elkezdődött csütörtökön a 19. Budapest Design Week (BDW). A központi kiállításnak, illetve számos programnak helyet adó Néprajzi Múzeum mellett Budapesten és több vidéki városban mintegy 150 program várja az érdeklődőket."Soha nem volt annyira fontos a dizájn, mint manapság, mert egy olyan nyelvet jelent, amelyet emberek és kultúrák közötti kommunikációra tudunk jól használni" - mondta a fesztivál nyitóeseményén Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke.
    

Mint fogalmazott, a dizájnról gondolkodás, a dizájn logikája, az arra épülő szemléletformálás egyre több cég sajátja Magyarországon. Hozzátette: ezzel versenyképességet lehet javítani, társadalmi értéket előállítani, emellett megteremteni az egyén élményét is. "Ahhoz, hogy a nemzetközi piacokon is versenyképes magyar vállalkozások jöjjenek létre, szükségük van szabadalmaztatott technológiákra, emellett lényeges a márkaépítés is. A dizájnnak kulcsszerepe van mindkettőben.


Fontos, hogy a magyar cégek is felismerjék, sikerességükben nem csak az innovatív termékeknek van jelentősége, hanem a formatervezésnek is" - emelte ki Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgató-helyettese a 360 Design Budapest kiállításról beszélt, amelyen 31 hazai és mintegy tíz regionális tervező formatervezési darabjait vonultatja fel. "Idén a múlt, a jelen és a jövő hagyományait összekötve mutatjuk be a termékeket".
    

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója szólt arról, hogy a "százötven év bolyongás" után egy fantasztikus új épületben otthonra talált intézménye méltó helyszíne a Budapest Design Weeknek. Az október 16-g tartó BDW egy ernyőfesztivál, az idei tematika fókuszában az építészet és a dizájn együttműködése áll, a központi kiállítás címe: Találkozások terei - építészet és design.
    

Sebestény Ferenc építész, a BDW kurátora hangsúlyozta: több olyan múzeumot, közintézményt, középületet, lakóépületet és egy templomot is bemutatnak a tárlaton, amely valamilyen módon személyes vagy közösségi találkozások színtere. A kiindulási pont az innovatív és inspiratív Néprajzi Múzeum épülete, a legutolsó pedig Erdély legrégebbi épülete, az algyógyi körkápolna.
   

A központi kiállítás mellett a Néprajzi Múzeumban lesz szakmai konferencia, a fesztivál ideje alatt bemutatkozik öt-öt építésziroda és építészeti dizájnstúdió is, lesznek családi és gyerekprogramok. A további budapesti helyszínek között szerepel mások mellett a Magyar Zene Háza, a MOME és a Kiscelli Múzeum, vidéken Sopronban, Szombathelyen és Pécsen is láthatók kapcsolódó programok.
    

A BDW nyitóeseménye keretében jelentették be a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj nyerteseit. A legrangosabb hazai dizájnszakmai elismerést, a Magyar Formatervezési Díjat idén 43. alkalommal ítélték oda a Magyar Formatervezési Tanács szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium finanszírozásával, egy tizenegy tagú bírálóbizottság döntése alapján.
   

A meghirdetett termék kategóriát Nieto Ramón Catmagnet nevű speciális, horgászathoz használt mágneses kioldó eszköze és Laufer Ferenc relief kályhacsempe kollekciója nyerte. A terv kategória díját a Remion Design Kft. vehette át Head Link nevű, kompakt duál csatornás EEG és bőrellenállás-mérő készüléke. A vizuális kommunikáció kategóriában nyert a Fortepan Masters kötet, Szilágyi Róza Tekla, Barakonyi Szabolcs, Salát Zalán Péter és Simó György munkája, amelyek alapja a Fortepan unikális privátfotó-archívum. Szintén nyert Boskovitz Oszkár Kadarka betűcsaládja, amely az opentype kenyérbetűk közé tartozik. A diák kategóriát Ujváry Berta Zsófia (MOME) Hommage to Rudolf Ujvary című munkája, egy szövöttanyag-kollekció nyerte, amelyben az alkotó a nagyapja által tervezett épületeket használta inspirációs forrásként.
    

Különdíjat kapott Hevesi Annabella Dedas közületi ülőbútor kollekciója, Pataki Katalin Talky játékterápiás eszköze, Sinkovits Zsuzsanna Zsófia Geoform kollekciója, Égi Marcell If Jewel ékszermárkája, valamint Lelkes Péter, Papp Zsolt, Bálint Zoltán, Vigh Balázs és Hory Péter közös munkája, az IP alapú, audio-video konferenciaeszköz Full-HD érintőképernyővel.
    

A Design Management Díjat Mórucz István kisvállalkozása, a Panyolium (panyolai gyümölcsfeldolgozó manufaktúra) értékteremtő önazonosságával és formaérzékenységével érdemelte ki. A Co & Co Designcommunication Kft. Excellence különdíjában részesült, elismerő oklevelet kapott a budafoki KULTIKUM kortárs művészeti színtér, valamint Csányi Péter és Bárány Bence saját grafikákkal ellátott, irodalmat népszerűsítő ruházati márkája, a Vates.
    

A díjazottak alkotásai szintén megtekinthetőek a Néprajzi Múzeumban a BDW keretében. A Budapest Design Weeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala finanszírozásában a Magyar Formatervezési Tanács rendezi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com