Emmi: kiszámítható helyzet és felelősségi viszony jön létre a színházak fenntartásában

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint átlátható működési modellt, "kristálytiszta, kiszámítható" helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt az Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslat a színházak fenntartásában.A tárca az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint az önkormányzatok ezután is szabadon dönthetnek arról, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat vagy sem, és ha igen, azt csak önkormányzati vagy vegyes (állami és önkormányzati) fenntartásban kívánják-e működtetni. Ez teljesen tiszta helyzetet teremt: a színház működéséért a fenntartó a felelős - szögezte le az Emmi.

    
Mint ismertették, önkormányzati színház önkormányzati pénzből, állami színház állami pénzből, vegyes fenntartású színház állami és önkormányzati forrásból fog működni. A kommünikében egyúttal az Emmi határozott álláspontjának nevezte, hogy "a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy nem maradhat következmények nélkül".
    

Álláspontjuk szerint "az ellenzék hangulatkeltése a szokásos álhírgyártásra épül". A minisztréium hazugságnak minősítette, hogy meg kell szűnniük fővárosi színházaknak. A főváros, ha akar, teljesen önállóan működtethet saját színházakat, annak minden fenntartói jogával együtt. Fővárosi tulajdonban lévő színház csak akkor szűnne meg, ha a fővárosi közgyűlés úgy dönt, hogy nem kívánja tovább működtetni - részletezték.
    

A központi költségvetés "eddig is nagyvonalú és egyre emelkedő" támogatást nyújtott a kulturális intézményeknek, különösen a színházaknak - áll a közleményben. Hangsúlyozták: a most benyújtott kulturális törvényjavaslat célja, hogy a közpénzeket átláthatóan használják fel, és ahhoz teljesen világos felelősségi viszonyok társuljanak. "Önmagában az is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő színházakban" - indokolt a tárca.
  

Kitértek arra is, hogy a mostani javaslat "semmilyen módon nem változtat" az önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatain. Az önkormányzati fenntartású színház működtetéséhez szükséges forrásokat az önkormányzat a saját költségvetéséből biztosítja. Amennyiben az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, úgy az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő.
    

Ebben az esetben a közös működtetésről 30 napon belül a miniszter és az önkormányzat megállapodást köt. A vegyes működtetés keretében az állam kiszámíthatóbb módon, tervezhetően nyújt támogatást és biztosítja a színház munkatársainak bérfejlesztését - közölte az Emmi. Az állami és vegyes fenntartású színházak, "ahogy eddig, ezután is kiszámítható pénzügyi támogatásokra számíthatnak", amelyet megállapodásban rögzítenek majd. Ez garanciát ad a vegyes működtetésű színházak művészeti szabadságára is - fűzték hozzá.
    

A tárca rögzítette azt is, hogy az állami fenntartású színházak működtetéséhez szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja. "Tehát egy, a fővárosi önkormányzat által fenntartott és finanszírozott fővárosi színház működésébe az állam, a minisztérium nem szól bele. Így nemhogy csökkenne az önkormányzatok önállósága ezen a téren, hanem nő" - olvasható a tájékoztatóban.
    

Emlékeztettek rá: a minisztérium már előzetesen nyilatkozott arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) sem szűnik meg. Magyarország idén több mint 125 milliárd forintot költött az előadó-művészeti szféra támogatására. Az önkormányzati fenntartású színházak és az évek óta növekvő számú független színházak működésre fordítandó központi költségvetési támogatás folyamatosan nő - hívták fel a figyelmet.
    

Egyúttal közölték: a napokban átutalják a fővárosi színházak számára az előadóművészeti többlettámogatás harmadik részletét, mintegy 1,2 milliárd forintot. "A tavalyi évhez képest a fővárosi színházak az állami támogatáson felül összesen 526 millió forinttal kaptak nagyobb összegű előadóművészeti többlettámogatást, a többnyire vidéki nemzeti és kiemelt státuszú kőszínházak pedig 20 százalékkal magasabb forrásból gazdálkodhattak az előadó-művészeti többlettámogatási keretből" - írta a minisztérium.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com