Hárman pályáznak a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Három pályázatot nyújtottak be a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatói posztjára - közölte az MTI érdeklődésére a baranyai megyeszékhely önkormányzata a beadási határidő lejártát követően.Az új vezető 2016.február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.

Dr.
Tóth Csilla, a Pécsi Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályának vezetője azt közölte, hogy a pályázatok május 8-ig kell elbírálnia a szakmai bizottságnak, majd a pécsi önkormányzat a testület ülését követő első közgyűlésén választja ki a győztest.

pnsz

A főosztályvezető nem nevezte meg az indulók személyét, de Rázga Miklós, a PNSZ jelenlegi direktora már korábban közleményben bejelentette: beadta pályázatát, és Gulyás Dénes operaigazgatóval, valamint Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával pályázott a következő öt évre.

Az MTI-nek Romvári Gergely dramaturg, díszlettervező is megerősítette pályázását, míg Dózsa László színművész is jelezte két pécsi hírportál érdeklődésére a napokban: megpályázta a posztot, segítője pedig Tokody Ilona Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes lenne győzelme esetén.

Az idén 439,9 millió forint állami művészeti és fenntartói hozzájárulásban és 280 millió forint önkormányzati támogatásban részesülő Pécsi Nemzeti Színházzal szemben elvárás, hogy évadonként legalább 280 előadást kell tartania és minimum 80 ezres fizetőnéző-számot szükséges elérnie.

Rázga Miklós egy, az intézményről a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a teátrum produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt.A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett.

Rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek- és ifjúsági darab került műsorra, és népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, amelyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintettek meg.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com