Horváth Balázs nyerte a VII. Kecskeméti Prímásversenyt

Horváth Balázs nyerte a VII. Kecskeméti Prímásversenyt, amelynek a Kecskeméti Népzenei Találkozó adott otthont - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.A Hagyományok Háza és a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központ szervezésében megvalósuló versenyen hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök indulhattak, akik 2019. szeptember 25-én már betöltötték a 18., de még nem töltötték be a 35. életévüket. A versenyen nem indulhattak azok a prímások, akik korábban már elnyerték a Kecskeméti Prímásverseny fődíját.

    
Minden hegedűsnek két versenyszámot kellett előadnia, egy kötelező és egy szabadon választott programot. A nyolc versenyzőből a zsűri Horváth Balázst találta a legjobbnak, aki a verseny fődíjaként átvehette az egymillió forintot érő magyar mesterhegedűt. A megosztott második helyen Hoppál Piroskát és Balog Brigittát díjazták, akik Új Pátria-lemezcsomagot kaptak. A harmadik helyezett Vajas Albert lett, aki Kecskemét város díját, Bozsó János festményét nyerte el.
    

A zsűrit Salamon Beáta eMeRTon-díjas népzenész, népi hegedűtanár; Árendás Péter Fonogram-díjas népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense; Székely Levente népzenész, az erdélyi táncházmozgalom egyik elindítója és Vizeli Balázs Kossuth- és Artisjus-díjas népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa alkotta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com