Horvátország nem vesz részt a 2014-es Eurovízión

A horvátok 21 év után először nem képviseltetik magukat a dalfesztiválon. Croatia.preview
Nem csak a gyenge szereplés vezetett ahhoz a döntéshez, amit ma jelentett be a horvát HRT köztelevízió, hanem az is, hogy anyagilag túlságosan megterhelő lenne számukra az Eurovízió, és a kiválasztási folyamattal sincsenek megelégedve.

Mint ismeretes 2010 őszén döntötte el a közmédia vezetősége, hogy az addigi három napos, Opatijában szervezett fesztivált áthelyezik a fővárosba, és egynaposra csökkentik le. Ezzel a változtatással azt érték el, hogy a közönségnek nem tetszett a módosítás.

A közmédia elvesztette a régi fényét, és ezen sürgősen változtatniuk kell, éppen ezért idén nem vesznek részt a dalfesztiválon, mert előbb egy mindenkinek megfelelő kiválasztási rendszert akarnak kitalálni.

Horvátország 1961 és 1991 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt a dalfesztiválon. A tagállamok közül Horvátország volt a legsikeresebb, ugyanis 27 jugoszláv indulóból 13 horvát volt. Az ország egyetlen győzelmét is ők aratták, amikor 1989-ben Riva megnyerte a versenyt.

Az ország a legnagyobb sikereit a kilencvenes években aratta, amikor is kétszer végeztek a negyedik helyen. Az Eurovíziót 1990-ben, az 1989-es Jugoszláv győzelem miatt, Zágrábban rendezték meg.
2004 óta csak 2007-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, és idén nem jutottak be a döntőbe.

(Forrás: eschungary.hu)

Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com