Húsz ország 600 fiatalja vesz részt a nemzetközi gyermektalálkozón Kecskeméten

Húsz ország harminc csoportja, összesen hatszáz fiatal vesz részt a június 30. és július 7. között Kecskeméten megrendezendő Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón, a Csiperón.Berei Andrea, az Európa Jövője Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a tizenötödik találkozóra érkeznek fiatalok az indiai Újdelhiből és a japán Aomoriból is, de - már hagyományosan - jelentkeztek a Man-szigetről, Finnországból, Spanyolországból és Törökországból is csoportok.

    
Kiemelte: a jubileumi fesztiválra a hagyományos programok mellett újdonsággal is készülnek. A nyitó- és zárórendezvény előtti fesztiválparádén a fellépő gyermekcsoportok országaik zászlóival vonulnak végig a vasútparkból a főtérig. A találkozóra érkező vendégcsoportok Gyermekvarázs-műsorai nap mint nap a kultúrák valódi találkozásai lesznek a főtér központi színpadán - fogalmazott.
    

A magyar és a vendégcsoportok ismerkedését szolgáló Európai Piknik Napon a fiataloknak lehetőségük lesz sárkányhajózni, sportbemutatókon részt venni, de a csúszkálni vágyók kipróbálhatják a hófánkozást is. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő, Magyarország Öröme elnevezésű program a határon túli magyar csoportok seregszemléje, amelynek keretében idén köszöntik a 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemétet is. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a "Fili" közreműködésével ugyanis 650 gyermek 650 másodpercben magyar népdalokat énekel majd.
   

A Kecskemétre érkező fiataloknak igyekeznek egész hétre tartalmas és szórakoztató elfoglaltságot szervezni. Így egyebek mellett lesz mászófal, rekeszvárépítés, autós szimulátor, valamint interaktív városismereti rejtvény-megoldó túra, de lehetőséget biztosítanak a városháza dísztermének, a Leskowsky Hangszergyűjteménynek, valamint a rajzfilmstúdiónak a meglátogatására is.
    

Kriston Vízi József, az Európa Jövője Egyesület társelnöke elmondta: ismét az ifjúság összefogásának nagyszerű példája lesz a Nemzetközi Élmény Műhely finn és magyar munkatársainak vezetésével egy 650 centiméter magas víztorony megépítése és feldíszítése. A találkozóval párhuzamosan zajlik idén is a Csillagszemű tábor. A szakmai programon a határon túli magyar óvónők egymástól szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat. A Kincskereső magyar irodalmi gyermektábor résztvevői pedig ez alkalommal is megjelentetik a fesztivál végére magyar és angol nyelven a rendezvény CsiperOK újságját.
    

Az Európa Jövője Egyesület 1990-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a kecskeméti gyermekek megismerkedhessenek Európa többi országának fiataljaival. Az egyesület 1991 óta kétévente rendezi meg a nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozót. Gyermekcsoportokat hívnak meg, amelyeket helyi és környékbeli családok szállásolnak el. A következő évben pedig a külföldi csoportok hívják vendégségbe a vendéglátókat. Az eddigi 14 találkozó során több mint 14 ezer gyermeket láttak vendégül Kecskeméten.
    

A Csiperónak is nevezett fesztivál a nevét arról a madárról kapta, amely a találkozó emblémája is lett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com