Húszéves szolgálatát ünnepli a Schola Gregoriana Budapestinensis

A Pesti Ferences Rendházzal közösen ünnepli a Ferences Templomban végzett 20 éves szolgálatát a Gregorián Társaság október 11-én, a budapesti Ferenciek tere templomában a Schola Gregoriana Budapestinensis énekel.

A Gregorián Társaság együttese, a Schola Gregoriana Budapestinensis azzal a céllal alakult, hogy a gregoriánt annak helyén, azaz a liturgiában szólaltassa meg, s 20 éve minden kedden a Pesti Ferencesek esti szentmiséjén végez énekes szolgálatot.

1

A templomi Schola a Pesti Ferencesek templomában október 11-én az esti fél 7-es szentmisén ad hálát 20 éves szolgálatának jubileumáért - közölte a társaság az MTI-vel.

A Scholát 23 évvel ezelőtt hívta életre Béres György atya, a Gregorián Társaság alapítója, 24 éven át választott elnöke. Immár 20 éve annak, hogy Kis Csongor OFM, akkori templomigazgató bevezette, hogy keddenként, az esti szentmisén minden ének az egyház anyanyelvén szólaljon meg a Gregorián Társaság együttesének előadásában.

Az együttes a heti szolgálata mellett más helyeken is vállal liturgikus éneklést. Hat éve indult az Élő gregorián - Hangzó Árpád-kor országos programsorozat, amely legrégebbi templomainkba viszi el az ősi énekeket, ráirányítva a figyelmet múltunk értékeire, az európai és hazai kultúra összetartozására.

A 26 éves Gregorián Társaság Béres György pap, egyházzenész kezdeményezésére alakult a gregorián ének tanulmányozását, tanítását, művelését és közkinccsé tételét tűzve ki célul.

Szakmai feladatuknak tekintik az énektanárok és karvezetők továbbképzését, legfontosabb céluk pedig a gregorián éneknek a saját helyén, azaz a liturgiában való megszólaltatása. A társaság elnöke 2014 óta Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas karnagy.



MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com