Idén nem ítélik oda az irodalmi Nobel-díjat

A közelmúlt botrányai nyomán szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat.A csütörtök este hozott döntés szerint egy évvel elhalasztják a díj odaítélését, amire már többször is volt példa az elismerés történetében - olvasható az akadémia honlapján. Legutóbb 1943-ban - és az 1901 óta odaítélt elismerés történetében mindössze hétszer - fordult elő, hogy nem osztották ki a legrangosabb irodalmi díjat.

    
Az 1786 óta működő Svéd Akadémiát nemrégiben alapjaiban rázta meg, hogy Katarina Frostenson költőt, a 18 tagú testület egyik tagját és férjét, Jean-Claude Arnault-t súlyos vádak érték. A botrányok nyomán különböző okokból az akadémia hat tagja visszalépett, ketten pedig már régebben inaktívvá váltak. A Svéd Akadémia rendszerint október első felében jelenti be az irodalmi Nobel-díj nyertesét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com