Indul a hatodik évad a Hangszert a kézbe kiállításon

Hatodik évadát kezdi a Hangszert a kézbe utazó interaktív kiállítás. Szeptember 8-án Martonvásáron, a Fülesbagoly Fesztivál részeként hét szekció mintegy száznegyven hangszerét és zenei eszközét lehet kipróbálni.A 2017 februárjában indult sorozat ötödik szezonjának a végére a kiállítás 44 településre 58 alkalommal jutott el, a 229 kiállítási nap alatt pedig mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak a kiállított hangszerekre - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

A gitár, basszusgitár, ütősök, billentyűsok, ének és hangtechnika, világ- és népzene, valamint stúdiótechnikai szekciókból álló kiállítás megvalósítását az NKA Hangfoglaló Programja eddig hét pályázat révén mintegy 300 millió forinttal támogatta.     Az NKA pályázatának köszönhetően szeptember 8-án a 230. kiállítási nappal útjára indulhat a Hangszert a kézbe programsorozat hetedig évada.
    

A koronavírus-járvány miatti kihagyás után sikerrel megrendezett tavaly szeptemberi, martonvásári kiállítás alapján a szervezők úgy döntöttek, idén is elfogadják a település és a Fülesbagoly Fesztivál szervezőinek invitálását, így szeptember 10-ig a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban tartják a rendezvényt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően délelőttönként rendhagyó énekórák is várják a látogatókat, akik minden nap 8 és 18 óra között, zenetanárok és zenészek segítségével próbálhatják ki a hangszereket.
   

Az NKA Hangfoglaló Program támogatása és a Hangszeresek Országos Szövetsége tagsága révén idén még hat további helyszínre biztosan eljuthat a kiállítás. Törökszentmiklóson október 20. és 22. között, Szolnokon november 9. és 11. között lehet kipróbálni a hangszereket, amelyek novemberben Zalaegerszegre is eljutnak.
    

A további három helyszín kiválasztása még folyamatban van, a szervezőknek nemcsak olyan települések közül kell választaniuk, ahová az elmúlt évadokban még nem jutott el a Hangszert a kézbe, de sok olyan város is van, amely második vagy harmadik alkalommal szeretné vendégül látni a programot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com